2016. április 20., szerda

Beszólni vagy elfogadni? - hogyan fogadj egy rossz kritikát?

Sziasztook!

Nem tudom, hogy titeket mennyire érdekel ez a téma de belőlem már nagyon kikívánkozott.
Amint megnyitottam a legeslegelső blogom ( ami már törölve van) egy elég kemény kritikát kaptam ami mellesleg teljesen elfogadható volt ugyanis az a kis történet amit elkezdtem úgy volt rossz ahogy volt. Mivel akkor még úgy voltam, hogy mindegy, hogy mit, de ha már egy betűt is kommentelnek én már ugráltam örömömben, úgyhogy ennek a kritikának is örültem, kifejezetten jól fogadtam, igazából egy kicsit se ment el tőle a kedvem, hiszen egy normális, segítőkész ember írta.
Aztán megnyitottam a mostani blogom ami lassan már negyven fejezetes. Ehhez a bloghoz nem érkeztek különösebb nagyobb kritikák. Talán csak a helyesírásomra. Ez azért volt mert az a blog nem volt 'híres', bár voltak olvasói de kevesen ismerték. Tudni kell, hogy minél többen kedvelik a blogod, annál többen utálják is. Legalábbis én ezt tapasztaltam. Így hát életem egyik legemlékezetesebb (nem jó értelemben) kritikáját egy olyan blogomra kaptam amit már többen olvastak.
Ez a kedves írónő, nem, nem fogom kritikaírónak nevezni, előítéletes és kötözködő volt, nem látta meg a blogomban a jó dolgokat, csakis azt hangoztatta, hogy ez a blog nem ér semmit. Egészen addig amíg a kritika végén oda nem írta, hogy én ezt hagyjam abba (mármint az írást).

Na és ilyenkor mi a helyes válasz? Elfogadjuk vagy visszaszóljunk ha kapunk egy felháborító kritikát?

Ahogy én cselekedtem:

Úgy gondolom, hogy egy normális véleményt én jól fogadok, de ez még nálam is túlzás volt. Persze nem totojáztam írtam neki egy jó hosszú kommentet amiben szépen, nőiesen elküldtem egy melegebb éghajlatra és elmondtam neki az én véleményem. De nem ócsároltam a munkáját, nem mondtam azt, hogy hagyja abba, még annyit se mondtam, hogy egy rossz kritikaíró. Ugyanis ilyen dolgokat nincs jogom mondani, ahogy neki sem nekem.
Nem volt durva a kommentem, csak épp annyira mint amennyire maga a kritika.
Bár megfogadtam magamba, hogy nem fogom hagyni, hogy letörjön és, hogy elvegye a kedvem az írástól mégis ez lett a vége. A blognak nincs folytatása, bár ihlet hiányom is volt, azért ez a 'kritika' se tett jót nekem.

De nem ez volt az egyetlen kritika amit írtak erről blogról. Emellett még kettő is volt amik segítettek nekem és fejlődtem tőlük.
Ezek voltak az én tapasztalataim, úgy gondolom, hogy a legrosszabb kritikából és a legjobból is kaptam, így úgy döntöttem, hogy megírom nektek, hogy ti hogyan heverjétek ki ha kaptok egy rossz kritikát hátha segíthetek nektek.

1. Ne vegyétek komolyan
Amint azt veszed észre, hogy a kritika írója utálatból ír és az egyetlen célja az, hogy jól beolvasson neked és nem az, hogy segítsen, akkor ne vedd komolyan a szavait. Ne vedd magadra. Biztos rossz kedve van az írónak aztán valakin muszáj kiadnia a haragját...



2.De azért gondold át
De próbálj a szavak mögé látni. Hátha valami értékes is van a kritikába és nem csak kötözködés.

3.Ne ereszkedj le az ő szintjére
Semmikép se káromkodj ha esetleg írsz egy kommentet, legyél kedves talán egy kicsit gúnyos is. Tehát burkoltan, szépen becsomagolva közölheted vele, hogy nem lopta be magát a szívedbe ezzel a kritikával.

4. Beszéld meg másokkal
Mond el más bloggereknek, kérdezd meg, hogy nekik mi a véleményük róla. Biztos segíteni fognak túllendülni rajta.

Nekem ennyi tanácsom van. Lehet, hogy sokan nem fognak egyetérteni velem ebben a témában, de szerintem az aki kapott a blogjára egy felháborítóan pocsék kritikát az megért engem.
Sziasztok!
Ui.:  Csomó jó kritika író van akik segíthetnek a fejlődésben, úgyhogy ezzel a cikkel nem azt akartam közvetíteni, hogy ne kérjetek kritikát.
Ui2.: A versenyre csak egy napotok van már jelentkezni. Péntek reggel lezárom a jelentkezést. (:

4 megjegyzés:

  1. Kedves Lili!
    Ahogy az eddigi összes, ez a cikk nagyszerű lett! :) Nagyon jó érzés olyan blogot olvasni, ahol nem ugyanazt írják le századjára, hanem hasznos, különleges cikkekkel állnak elő, mint ahogyan te is teszed. Ez a kritikákról szóló bejegyzés különösen tetszett. Bár én eddig vajmi kevés kritikát kaptam a blogomra, és összességében mindegyik pozitív volt (és a hibáimat is teljesen intelligensen közölték), teljesen egyetértek veled, én is hasonlóan reagálnék egy negatív véleményre. Remélem sokan mások is meg fogadják majd a tanácsaidat. :)

    Ölel, Thea

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! (:
      Örülök, hogy így gondolod, mindig próbálok arra törekedni, hogy egyedi,nem megun bejegyzéseket írjak! (:
      Akkor szerencsére neked pozitív tapasztalataid vannak a kritikákkal szemben! Remélem nem is találkozol negatíval mert az csak elrontja az ember kedvét... /:
      Köszönöm a kommente! ^^
      Szia!

      Törlés
  2. Szia. Én, mikor elkezdtem a blogolást nem is olvasták az első blogom, de a másodikra rengeteg visszajelzést kaptam. Nagy részben jókat, de volt két ember, akik számomra annyira rosszul találták a mondandójukat, hogy idővel, már ha lett is volna valami a haszna a "kritikának" se fogadtam volna meg. :D Szerintem most is így vagyok. Ha rosszul van előadva inkább nem is érdekel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Az elején az én első blogomat se ismerték! :D
      És teljesen igazad van. Hiába akar valami értékeset közölni valaki ha azt rosszul tálalja.
      Szia! ^^

      Törlés