2018. december 27., csütörtök

Ezt a percet soha nem kapod vissza - Viszlát 2018





Mostanában sokat gondolkoztam az idő jelentőségén, azon, hogy milyen furán működik és, hogy milyen szerepet is tölt be az életemben. Soha, egyetlen egy percet se kaphatsz vissza.
Nem kapod vissza azokat a másodperceket amit azzal töltöttél, hogy szitkozódj valami mindennapi, jelentéktelen dolog miatt ami nem érne meg idegeskedést, soha nem kapod vissza azokat a perceidet amik sírással vagy éppen veszekedéssel teltek, soha nem kapod vissza azokat az órákat amikor valami olyat csináltál amiben nem lelted örömöd, soha nem kapod vissza azokat a napokat amiket valaki olyannal töltöttél aki nem is igazán számított neked, sőt, legbelül te is érezted, hogy Ő nem egy igazi barát, nem Ő az akire szükséged van ahhoz, hogy boldog legyél. Soha nem kapod vissza azokat a heteket amiket fáradtan és nyűgösen csináltál végig mert nem találtad a motivációdat a mindennapjaidban, soha nem kapod vissza azokat az éveket amikor céltalanul, elégedetlenül és egyhangúan éltél túl minden egyes napot.
Soha nem kapod vissza az időd.
De azt se élheted át újra amikor legelsőnek felálltál és megtetted az első lépéseidet, akárcsak azt amikor az oviban elkészítetted a legelső rajzodat és a szüleid kezébe nyomtad, nem kaphatod vissza azt a pillanatot amikor legelsőnek sétáltál be a suliba, nem fogod újra átélni a kínos, de mégis a maga módján imádni való gyerekkori szerelmet, nem kapod vissza az első csókodnak a perceit, ahogy azt se amikor életeben először egyest kaptál. Nem fogsz még egyszer szalagavatón keringőzni.
Az idő telik, és nem tekerheted vissza. Nem élhetsz egyetlen pillanatban, még akkor is ha azt szeretnéd, hogy örökké tartson.
Akkor mégis mi a megoldás? Milyen életfilozófia alapján kéne élnünk?
Talán "élnünk kéne a mának"? Együk meg azt a tortát? Menjünk el arra a randira? Mondjuk meg a főnökünknek, hogy rohadtul elegünk van belőle? Hiszen a pillanatnak kell élni, nem? De akkor mégis, miért érzünk kételyeket magunkban? Valószínűleg azért, mert az időt nem csak, hogy nem kaphatjuk vissza, de nincs is rajta egy REPLAY gomb amit benyomhatunk . És lehet, hogy akkor a pillanatnak akarunk élni és megettük azt a csokitortát, elmentünk a randira és visszaszóltunk a főnökünknek, de a következő reggel már a fejünket fogjuk és azt kérdezzük, hogy "miért kellett nekem tönkre tenni a diétám?", "miért mentem el egy randira, ha legbelül éreztem, hogy rossz lesz?", "miért nem tudtam csöndben maradni, és bólogatni?". Ilyenkor pedig felmerül bennünk a kérdés, hogy megérte-e az kis időnyi boldogság, ha a következő nap duplán rosszul érezed magad miatta?
Ezzel a bevezetéssel azt akartam, hogy megértsétek, hogy milyen dilemma között voltam ebben az évben. Éljek a pillanat varázsában, használjam ki, úgy, mintha nem lenne holnap, vagy inkább fontoljam meg minden lépésem és építsem fel a következő napom, hónapom, évem, jövőm?
Igazság szerint én mindig is szerettem úgy gondolni magamra mint egy spontán embere, de ezen a nyáron rá kellett, hogy jöjjek, hogy sokkal jobban szeretem ha előre tudok a dolgokról, ha fel vagyok készülve és már egy a, b és c tervel vagyok felszerelkezve ha esetleg valami balul sülne el, főleg ha számomra ismeretlen terepen járok. Sokszor pedig ezért magamat szidtam, hogy hogy lehetek ennyire unalmasan megfontolt, magamnak emeltem akadályokat azzal, hogy sokszor nem tudtam ellazulni, nem tudtam a pillanatnak élni, mert túlságosan azzal voltam elfoglalva, hogy "mi van ha valami rosszul sül el"? Mi van ha ezt meg fogom bánni? Ezt volt az egyik legnagyobb félelmem. Semmit nem akartam megbánni, nem akartam, hogy megbánjak valamit amit tettem, de attól még jobban rettegtem, hogy azt bánom meg, hogy valamit nem tettem meg, amikor lehetőségem nyílt rá, és hagytam, hogy a félelmem, a gátlásaim győzzenek. Inkább akartam hibázni, mintsem, hogy azzal a gondolattal ébredjek, hogy "mi lett volna ha...". Ilyenkor pedig mindig felötlött bennem, hogy basszus, ahelyett, hogy cselekednék, itt ülök és magamat emésztem a hülye kifogásaimmal és rémképeimmel.
Egyszerűen csak az a fontos, hogy ismerd magad. Tudd, hogy mi az amit még megtudnál bocsánatani önmagadnak. Ha tudod, hogyha megeszed a tortát, attól még ugyanúgy folytatni fogod a diétád, és nem fogsz magadban csalódni akkor edd meg! Ha következő nap nem fogod kínosan érezni miatta magad, vagy nem fogod "meg nem történtnek" kívánni azt a randit akkor adj egy esélyt a dolognak. És igen, ha úgy érzed betelt a pohár és már nem lehet rosszabb akkor nyugodtan küld el melegebb éghajlatra a főnököd.
Tisztában kell lenned a céljaiddal, a tetteid súlyával és következményeivel és akkor simán élhetsz úgy a pillanatnak, hogy a közben nem rombolod napról napra le azt amit eddig felépítettél


A következő amit sokszor hallunk az az, hogy; Tölts hasznosan az időd!
Olvass egy jó könyvet, találkozz a barátaiddal, szeresd önmagad, járt el jógázni! Na ki hallotta már ezt a csodás tanácsot és a megannyi tippet, hogy hogyan is tölts az idődet?
Ez mind szép és jó, de kérdem én; miért kell úgy beállítani mintha az életben csak a boldog percek számítanának? Mintha a többit csak félre lehetne söpörni. Most lehet, hogy klisés leszek, de eső nélkül nincsenek virágok. Sötétség nélkül nem lenne különbség a nappalokban. A szomorú, elkeseredett, megtört, elmélkedő és magányos perceink nélkül pedig nem lenne a  hasznosan töltött idő annyira megbecsült.
Nem szeretem amikor valaki úgy tesz mintha csak az számítana amikor az ember lánya boldog, mintha ezzel a szőnyeg alá lehetne söpörni mindazt amit előtte átélt. "Most boldog, csak ez számít." De ez nem igaz. Mert a "most" soha nem tart örökké és nem is várhatjuk el, hogy az élet minden percét boldogan töltsük, és szerintem ez az amit rosszul rögzítettek sokunkban. Attól mert még egy egész napot sírva töltöttünk az ágyunkban nem lesz az az idő haszontalan, ha segít, hogy a következő nap viszont, kisírt szemekkel, de újult erővel vágj neki a következőnek. Egy hét amit motiváció nélkül csinálsz végig nem lesz kidobott idő ha utána rájössz, hogy mit csinálsz rosszul és min kell változtatnod. Ha több hónapon keresztül saját magaddal kellett harcot vívnod, mert mem szeretted önmagad, a tested, az arcod, azt amilyen van és azt amilyennek a többiek látnak és úgy érezted, hogy minden percedet csalódottság és fájdalom járta át, akkor sem volt időpocsékolás, ha a végén a tükörbe tudtál nézni és azt mondani, hogy "Elég. Elég az önutálatból. Mától elkezdek edzeni, elfogadni a hibáimat, felfedezni a szépet magamban, megválogatni a barátaimat és csak arra hallgatni akit a jószándék vezérel."  Ha évekig voltál olyan barátja aki igazából nem támogatott és nem volt veled őszinte, vagy egy olyan párkapcsolatban voltál ami nem tett boldoggá akkor se gondold azt, hogy ez időpazarlás volt. Mert ezáltal már tudod, hogy ki az akiben nem bízhatsz, és ki az akire soha többet egy percet se akarsz szánni az életből.
Minden másodperc, óra, nap és év számít, hiába telt el rosszul, hiába voltál a földön, mindig az számít, hogy a végén fel tudtál állni. Pont ezért ne úgy gondolj vissza a múltad rossz időszakaira mint egy időpazarlásra, mint pillanatokra, hónapokra akár évekre amit nem "hasznosan" töltöttél, mert soha nem szabad elfelejtened, hogy ahhoz, ahol most tartasz, ahhoz, hogy boldogan élj azok a fájdalmas percek is kellettek.
Ha pedig most érzed azt, hogy az idő csak telik-telik, te pedig csak sodródsz az árral, vagy egyenesen fulladozol, akkor se gondold azt, hogy időpazarlás. Az önsajnáltatás és a kifogások keresése? Na az, az időpazarlás, de egy átsírt éjszaka, egy rossz döntés, veszekedés,  önmagaddal vívott harcok soha nem azok, mert sokszor a legrosszabb időszakunkban ismerjük fel, hogy mi is ami a boldogságunkhoz hiányzik.
Az elmúlt időt soha nem kaphatod vissza, ezért pedig csináld azt amit szeretsz, legyél olyanokkal akik boldoggá tesznek, de nem kell úgy tenni mintha az élet csupa rózsaszín és virágmintás lenne, hiszen a legkeményebb időszakban tanuljunk meg, hogy kik is vagyunk valójában.
Úgyhogy gyere 2019. Nem félek tőled, se a kudarcoktól, a fájdalomtól, kedvetlenségtől, semmitől, mert tudom, hogyha ezeket legyőzőm akkor vár a boldogság, büszkeség és a győzelem, akárcsak rátok. Köszönöm, hogy velem voltatok 2018-ban, remélem 2019-ben is velem tartotok. 

2018. december 24., hétfő

12 dolog ami ismerős a gimiseknek decemberben

Sziasztok!
Az év utolsó hónapját amúgyis egy érdekes hangulat veszi körül, na de még ha gimis is az ember! Na, az már különösen "hangulatossá" varázsolja a decembert! 😀
Kíváncsi vagyok, hogy magatokra/tanárotokra ismertek-e a pontokban.
Jó olvasást!



1. Utolsó óra: "Szünet után írunk, tanuljatok" egy perccel később: "Kellemes pihenést, élvezzétek ki a szünetet!" Egy kis logikai bukfencet érzek, hát ti?

2. Osztály karácsonyi húzása, avagy eljött a bögrék és a tusfürdők ideje, nem beszélve a gyertyákról, természetesen.

3. Amikor kinézel az ablakon és meglátod az év első hóesését és onnantól kezdve már csak az jár a fejedbe, hogy vajon kinek a nyakába dobd a legelső hógolyót. A fizika tanár egész jó lehetőségnek hangzik.

4. Azok a bizonyos visszaszámlálások, akárcsak a nyári szünet esetében.

5. Az érettségizők "nagy napja" is ilyen tájban jön el, a habos-babos szalagavató és a kevésbé kifinomult afterok.

6. Vajon véletlen lenne, hogy az iskolák 90%-ának ilyenkor romlik el a fűtése? Vagy a másik lehetőség az, hogy úgy befűtenek, hogy ujjatlanba izzadsz a terembe, miközben kint mínuszok vannak.

7. A kínos nap, amikor eljön a sulitokba is a mikulás, te neked meg csak az jár a fejedbe, hogy melyik tanár tudták rávenni ebben az évben, hogy beöltözzön és szaloncukrot osztogasson.

8. A késés mindig stresszes, de decemberben különösen az; rohansz, majdnem elcsúszol és pofára esel, amikor meg beérsz az órára, egy órába telik mire lehámozod magadról a kabátod és az egyéb "védelmi rétegeket", aztán pedig ledobod magad a székre, olyan izzadtad mintha csak a maratont futottad volna le nem rég. Oh, és még valami: ezt az egész osztály végig nézte, a tanár meg gyilkos pillantásokat lövel feléd amiért megzavartad a tanórát.

9. Nulladik óra és a tél nagyon nem fér össze egymással. Már maga a gondolat is, hogy ilyen korán kellj fel, fájdalmas, na de az, hogy kilépsz a házból és az orrodig se látsz el, ráadásul a csontjaidban érzed a jeges hideget, na az nagyon nem oké. Miért kell kínozni az embereket?

10. Az a bizonyos utolsó tanítási nap, amit mindenki korcsolyázással tölt vagy valami hasonló osztályprogrammal, a te föci tanárod pedig kijelenti, hogy ő bizony meg akarja tartani az órát. Azt hiszem, ez volt az a pillanat amikor az egész osztályom tátott szájjal bámulta a nőt majd az arcába röhögtünk. Azóta se tudom, hogy vajon komolyan gondolta-e, mert végül elmaradt az óra. Mindenesetre egész jó humora volt.

11. Oh, azok a gimis szilveszteri bulik...Két féle variáció van; vagy elmész a barátaiddal valahova, vagy, mint én, csak hogy tudjátok, nem vagytok egyedül, otthon ültök és videochaten fogtok boldog újévet kívánni a barátnőtöknek, aztán egyedül, vagy a családdal, lehúztok pár pohár pezsgőt és irány az ágy. Tudom, tudom, egy igazi parti állat vagyok.

12. 2019 első dolgozatát pedig "sikeresen" megírod és ha nem úgy sikerül, ahogy az kéne, jön a tipikus " de hát több mint egy heted volt megtanulni"- duma, te pedig csak nézed a tanár és azon gondolkozol, hogy vajon a karácsonyfa alatt, vagy akkor amikor aludtál, esetleg a szilveszteri vacsora és tűzijáték közben kellett volna tanulnod inkább.

Ha esetleg nem jelentkezem még év vége előtt egy másik bejegyzéssel, mert tervbe van véve, akkor Boldog karácsonyt és kellemes, detox-mentes, szilveszter kívánok mindenkinek! ❤

2018. november 25., vasárnap

Megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel - avagy, az 5 legrosszabb sablonduma

Sziasztok!
Senki se ijedjen meg a több kilométer hosszú címtől, ebben a bejegyzésben egy kicsit jobban megismerhetitek a gondolkodásom, és kíváncsi lennék, hogy vajon csak én gondolom-e így, vagy másnak is hasonló a hozzáállása a dolgokhoz. Ha van kedvetek és időtök még a bejegyzés után megosztani velem a nézőpontotokat, akkor tegyétek meg, szívesen olvasom a véleményeteket! (:
Köszönöm az előző bejegyzésekhez érkezett kommenteket/reakciókat facebookon, hihetetlen jól esik!
Jó olvasást!
Ui.: Nyilvánvalóan ez az én véleményem, senki se vegye támadásnak, inkább próbáljatok meg "jobb útra téríteni" kommentekben, ha úgy gondoljátok nincs igazam.😀
Immagine correlata



1. "Idővel minden jobb lesz"
Egyértelmű, hogy türelmesnek kell lenni magaddal szemben, időt kell hagyni arra, hogy újra erőt gyűjts ahhoz, hogy ott folytasd ahol abbahagytad, vagy, hogy pont valami újba belekezdj, de az idők végezetéig várni és reménykedni, hogy az életed magától a helyére áll, nem fog segíteni rajtad. Csak egy helyben fogsz toporogni, mert attól még mert valami kudarcnak, fájdalomnak az emléke halványabb lesz benned, még mindig ott vannak és ha nem nézel szembe velük akkor újra és újra felfognak szakadni a sebek.
Ráadásul szerintem az sem igaz, hogy a fájdalom idővel elmúlik, inkább csak könnyebbé válik elfogadni és új fejezetet kezdeni.

2. "Megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel"
Mindig is úgy éreztem, hogy ebben a gyönyörű mondásban valami bűzlik, aztán elkezdtem felnőni, jobban megérteni a világ dolgait, működését, egyre több embert ismertem meg és rájöttem, hogy mi is a baj ezzel a mondattal; naivitás azt hinni, hogyha eszerint cselekszünk akkor nem fognak eltaposni minket a mai társadalomban, akár csak egy füstölgő cigarettacsikket.
Ha valaki bánt, tesz ellened valami rosszat akkor nem az a megoldás, hogy megsimogatod a kis buksiját. Mert lehet, hogy egynél beválik, rájön, hogy mekkora seggfej volt és talán még bocsánatot is kér, viszont a többiek, mert mindig van hülyébb, rosszindulatúbb és sunyibb ember az előzőnél, csak azt fogja levenni az egészből, hogy te ahelyett, hogy visszavágnál inkább "meghunyászkodsz". Itt pedig kezdődnek a bajok, mert azután az egy kavics után amit nem adtál vissza, jön a többi ami már maga alá temet. Ezért fontos, hogy már a legelsőnél visszadobjuk azt a követ, már a legelső alkalommal se hagyjuk magunkat, mert egyszer úgyis betelik a pohár és a végén egy egész sziklatömböt fogsz visszahajítani és akkor meg te leszel a rosszfiú az egészben aki túlreagálja a dolgokat...Sajnos, vagy nem sajnos, ahhoz, hogy megáld a helyed a világban jó sok kavicsot kell majd visszadobálgatnod, de mindig, mindig lesz olyan akinek tartogathatsz egy kenyeret, de ahhoz nem kell egy külön ok, ahhoz, hogy kedves, figyelmes legyél valakivel soha nem kell egy "kavics", vagy "kenyér", egyszerűen csak legyél az, és kész.

3. "Másnak sokkal rosszabb"
Na, ez az amitől a falra tudnék mászni. Hihetetlen abszurd, hogy az emberek tényleg ezzel szoktak másokat, vagy pont, hogy magukat nyugtatgatni. Nyilván, szinte mindennél, van rosszabb és jobb is, de én attól nem fogom jobban érezni magam, mert tudom, hogy más sokkal rosszabbul járt. Csak a példa kedvéért, tegyük fel, hogy eltört a karom, erre valaki odajön, hogy "Óóó lehetett volna sokkal rosszabb is, előzőhéten Petinek nyílttörése volt és azonnal meg kellett műteni". És akkor én dőljek hátra nyugodtan, mert tudom, hogy szegény szerencsétlen rosszabbul járt mint én? Nekem ez miért jelentene örömöt? Ezzel engem soha nem lehetett meggyőzni, én mindig abból tudtam új motivációt találni, ha látom, hogy valaki, aki sokkal mélyebben volt mint én, fel tudott állni és ki tudott mászni a gödörből. Na, ez az ami igazán tud segíteni, "Ha ő meg tudta csinálni, akkor én nekem is sikerülni fog." Szerintem ez egy sokkal pozitívabb üzenet.

4. A törött tányér esete
Örök klasszikus. Ha esetleg valaki mégsem ismerné vagy nem ugrik be, hogy miről van szó, akkor itt a sztori röviden: Fogj egy tányért, dobd le a földre, darabokra széttörik, ezután pedig mond azt, hogy "bocsánat". Helyre jött? Nem. Attól még mert bocsánatot kérsz valakitől, nem fog olyan lenni mint régen.
Sokáig nagyon is egyetértettem ezzel a gondolattal, de aztán rájöttem, hogy mennyire negatív az, amit képvisel. Úgy állít be egy bocsánatkérést mintha az égvilágon semmit nem érne. Pedig az, hogy valaki beismeri, hogy hibázott, eléd áll és bocsánatot kér igenis sokat jelent, de persze csak akkor, ha ezek nem csak üres szavak, hanem utána tesz is azért, hogy újra a bizalmába vedd, például elkezdi összeszedni a széttört darabjaidat és újra a helyére rakni őket. Nyilván ez attól is függ, hogy mekkora fájdalmat okoztak neked, mert van olyan amikor már nem tudsz újra megbízni az emberben, hiába próbálja megmutatni, hogy nem fog újra megsebezni. De ilyenkor se kéne arra gondolnunk, hogy mi már örökre törött tányérok maradunk, mert ez nem visz előrébb minket. Tudnunk kell megbocsátani annak, aki megérdemli, és hagynunk kell, hogy segítsenek ha darabokra törtünk.

5. "A kivétel erősíti a szabályt"
Tipikusan azért találták ki ezt a mondatot, hogy mindenkire rá lehessen húzni ugyanazt a gatyát és még véletlenül se elgondolkozni azon, hogy van egy kis bibi a rendszerben. Mert az emberek, nem minden esetben, egy sereg birka akit egy karámba lehet zárni, mert mindig lesznek olyanok akik kiugranak belőle és szabadon legelésznek inkább. Na és ez olyan mintha ilyenkor azt mondanák, hogy "mindig lesz egy, aki megszökik, de attól még igenis jó az, ha mindegyiket bezárjuk". Pedig igazából nem, az a megszökött birka nem azt jelenti, hogy jó a karám, hanem azt, hogy nem mindegyiket kell bezárni. Akárcsak a szabályoknál, a kivétel nem azt jelenti, hogy jó a szabály, hanem pont azt, hogy nem lehet mindenkit egy kalap alá venni, és nem is kéne. Fontos, hogy legyenek szabályok, de az még fontosabb, hogy belássuk; nem mindenkinél ugyanazok a módszerek válnak be.

2018. november 11., vasárnap

30 dolog amitől újra gyereknek fogod érezni magad

<3

1. Happy meal menü a Mcdonaldsból és a dilemma, hogy melyik játékot kérd

2. A kitalált barátod. Legalábbis akinek volt, az enyémet Johnnak hívták és lány volt. Igen, John.

3. A szülinapok amikre nem pénz hanem játékokat és igazából bármi más kaptál, mert alig volt olyan ami nem tetszett volna.

4. A "fúj fiúk" időszak

5. A Kinder tojás és a tic-tac, bár nekem ezek örök klasszikusok, kortól függetlenül

6. A szőnyeg ami egy várostérkép volt, utakkal és házakkal. Imádtam.

7. Azok a mélyen utált délután alvások

8. A korszak amikor még nem voltak okostelefonok, még a plazmatévék is gyerekcipőben jártak. Nem tudom, ti, hogy vagytok vele, de én hálás vagyok, hogy nem egy tablettel a kezemben nőttem fel

9. Minimax, Cartoon network, Disney channel, soroljam még?

10. A jézuskás és a télapós korszak amikor még nem kérdőjeleztük meg, hogy mégis, hogy került az ajándék a fa alá/csizmába.

11. Strandolás bikini felső nélkül. Nem értem, hogy minek egy hat-öt-négyévesre bikinifelsőt rakni, gyerekek élvezzétek ki a gyerekkort és a folt nélküli lesülést, meg a parát, hogy melyik áll jól, meg hasonlók. Értem én, hogy cuki meg divat meg stb, de hát ki kell élvezni a gyermekkor előnyeit.

12. Első ovis szerelem, hát kell ennél többet mondanom?

13. A folytonos, hááát te mekkorát nőttél szöveg, amit igazság szerint még most is megkapok, pedig halálbiztos, hogy nem nőtem egy centit se évek óta.

14. A szüleink nyakába ülni, vagy amikor fogtak kétoldalt, te pedig "lebegtél" köztük, miközben ők tartottak.

15. Verekedések a testvérekkel

16. Bunkerépítés. Életem legnagyobb művei.

17. Azok a tipikus arcfestős szülinapi bulik

18. Játszóházak, akkori életem értelmei

19. Játékmániák, valamiért biztos ti is rajongtatok kiskorotokba. Én a plüssökért és a kis állatfigurákért voltam teljesen oda.

20. Az első barbie baba akinek kitörted a lábát/fejét, vagy éppen levágtad a haját

21.SPAR matricagyűjtő füzetek

22. A karkötők amiket ilyen kis, színes gumiból kellett csinálni, de az igazán menők mást is tudtak alkotni belőle.

23. Amikor levelekkel üzengettünk egymásnak órán, és azok a bizonyos feszült "add tovább" suttogások az órán, még hogy messenger…

24. A pénztáros-korszak, sokunk akkori állommunkája, ki tudja miért.

25. Intelligens gyurma, ami pattog, törik, szakad meg még ki tudja mi egyebet nem csinál.

26. Ovis szakkörök amiket azóta nem folytattunk. Én például sakkszakkörre jártam. Azóta se nyertem egyetlenegy játékot sem, de sebaj.

27. Tejfogak. Egyetlen dolog ami nem hiányzik, alig vártam, hogy kiessen végre az összes.

28. Az oviban a jeled

29. A giga toltartók, több tasakos és emeletes, avagy minél nagyobb annál jobb alapon működött a dolog. (az is jó volt a gyerekkorban, hogy az égvilágon senki nem gondolt volna bele többet az előbbi mondatomba, bezzeg most..)

30. Az a sok-sok játék, csíp-csíp csóka, bújócska, anyás-apás, elefántfogó, mondókák és még ezer más dolog ami miatt élmény volt gyereknek lenni.

2018. október 7., vasárnap

Miért nem sikeres a blogod?

A jéghegy csúcsa...


Szeretek pozitív címeket adni a bejegyzéseimnek, ezért most is jobban hangzana számomra, hogy "Hogyan legyen sikeres a blogod?" cím, de már van egy ilyen bejegyzésem, ráadásul az csak egy poén, ez a cikk viszont "komolyabb" és tényleg olyan tippek vannak benne amik segíthetnek. Mivel szeretném elkerülni a "mégis ki vagy te, hogy tanácsokat osztogass"-féle kommenteket, szeretném megelőlegezni a választ; egy olyan blogger vagyok aki három, lassan már négy éve ír és aki nagyon örült volna, hogyha akkor amikor belekezd ebbe az egész bloggerkedős dologba, valaki add pár tanácsot és tippet, főleg hogyha éppen úgy éreztem, hogy akármennyi időt és energiát fektettem bele a bejegyzésekben, a blogom nem ért el annyi olvasóhoz amennyihez szerettem volna.
Ezért írtam meg ezt a bejegyzést, mert sokszor felléptem blogos csoportokba és rákattintottam blogokra amikben láttam a fantáziát, mégis alig-alig voltak kommentek/feliratkozók, és tudom milyen érzés az, amikor az ember beleteszi szívét lelkét valamiben, de mégsem érzi a visszaigazolást, hogy jó az, amit csinál.
Szóval a mesedélutánnak véget vetve, itt is lenne a bejegyzés;

1. Rosszul reklámozod
Ez az egyik leggyakoribb oka annak, ha valakinek a blogja képtelen meghaladni egy adott megtekintést. Fontos, hogy benne legyél pár blogos csoportban, de azzal sincs megoldva a probléma ha mindenhova bedobod a blogod linkjét aztán várod a csodát. Kell valami frappáns, figyelemfelkeltő duma, a blogod bemutatása. Az egyik jolly joker pedig az örök "mi a véleményetek a blogomról" kérdés, mert az emberek legtöbbrésze szereti kifejteni a véleményét.

2. Unalmas cím
Száraz, hosszú, bonyolult címet adni egy bejegyzésnek merénylet a bloggal szemben. Egy vicces, talán egy kicsit provokáló, félreérthető, figyelem felkeltő cím viszont annál jobb választás. Ha otthon vagytok a youtube világában, legalábbis én ott hallom a leggyakrabban, akkor ismerős lehet a clickbait* kifejezés. Ez is lehet hasznos, ha több kattintást szeretnél, de vigyázni kell, hogy ne veszítsd el a hiteleséged az olvasóid felé, akik egy idő után majd csak ránéznek a címre és megforgatva a szemüket biztosak benne, a cím az csak egy kamu, a bejegyzés meg halál unalmas.
*az a jelenség amikor valaki kiragad egy félreérthető, figyelemfelkeltő kis részletet a bejegyzésből és aköré építi a címet, hogy többen kattintsanak a cikkre

3. Nem ismered az embereket
Ha tényleg sikeres és látogatott blogot akarsz vezetni akkor túl kell lépted a "csak magamnak írom a blogot" korszakon. Egyértelmű, hogy egy blog arra való, hogy arról írjunk amit élvezünk, amiben örömünket leljük, viszont ha a te érdeklődési körödbe kecskéknek a helyes megfejése és szőrének ápolása áll akkor nem igazán számíthatsz sok olvasóra. A kulcs az, hogy képbe kell lenni, hogy mi érdekli az embereket, mi az ami mostanában nagy port kavart, amiről szívesen olvasnának. Persze vannak örök témák amik mindig jó alapot adnak egy bejegyzéshez, fontos az is, hogy ismerd azt a  korosztályt akinek szánod a bejegyzést.
Viszont soha, de soha ne írj olyan témáról ami nem áll közel hozzád és amiben nem vagy túl jártas, csak azért, hogy eleget tegyél az olvasóknak. Például én írhattam volna "hogyan készítsd el a "no makeup" sminket" vagy arról is, hogy "hogyan ápold az arcod, hogy pattanás-mentes legyen", de nem tettem, mert nem vagyok képben a témákban, ráadásul nem is élveztem volna a bejegyzés írását, még ha tudom is, hogy sokan rákattintanának. Olyan bejegyzéseket írok amiket élvezek, engem is megnevetettnek, fontosnak tartok, de közben azt is szem előtt tartom, hogy az olvasóknak tetszen, érdemesnek találják arra, hogy megálljanak és elolvassák. Nagyon fontos a témaválasztás.

4. Rossz stílus
Nem mindenki olyan a bejegyzéseiben, mint a való világban. Én például sokkal nyíltabb, közvetlenebb vagyok az írásaimban, mint "élőben". Amikor felmegyek a blogomra akkor mindig arra gondolok, hogy sokkal szimpatikusabb lehetek egy embernek a blogom alapján mintha csak szimplán találkoznánk és váltanánk pár szót. Mert élőszóban sokkal több idő kell, hogy megnyíljak a másik embernek és ott is a számotokra jól ismert "Lili Leone" legyek, mert ez is én vagyok.
Viszont van olyan akinél ez fordítva működik. Olyan író, aki a bejegyzései alapján okoskodó, flegma, sótlan, sértő és túlságosan is gúnyos, és nem azért mert ő ilyen ember, egyszerűen csak rossz az a stílus/hangnem amit használ a bejegyzéseiben és valószínűleg észre se veszi magát. Sok író sokszor hagyja, hogy elmenjen vele a ló, leír olyan dolgokat is amit a valóvilágban nem merne kimondani, olyan stílusban ami nem is önmaga, és szerintem itt rejlik a hiba sokszor. Attól még mert egy képernyő mögött ülsz, úgy mondva anonimen, te vagy az, te vagy az aki leírja a szavakat, te vagy az aki megsérti az embereket, te vagy az unszimpatikus. Nem lehet különválasztani azt, hogy ki vagy az életben és ki vagy akkor amikor publikálsz egy bejegyzést. Hihetetlen fontos, hogy önmagad maradj akkor is amikor "védve" vagy egy írói profil által. Az emberek amúgyis jobban szeretik az őszinteséget és a humort mint a flegma, "ki ha nem én"-fajta bloggereket.

5. Külsőségek
Nem a fejlécre kell gondolni, az egy hülyeség, hogy egy blogot azért nem olvasnak mert nem a leggyönyörűbb fejléce van és nincs ilyen-olyan modulja. A Coloratinak a kezdettől fogva mindig is visszafogott, mondhatni halálegyszerű, sajátszerkesztésű fejlécei voltak, mégis sokan visszatérnek a blogra.
A hangsúly az igényességen van, leginkább a helyesírásra és a bejegyzés összképére gondolok. Persze ez nem véletlenül került az ötödik pontba, amikor elkezdtem a blogot akkor a nyilvánt nyílvánnak írtam, a hihetetlent pedig hietetlennek, sőt szemrebbenés nélkül leírtam a rejtélyeket relyjeknek, de mégis itt vagyok. Szóval inkább arra gondolok amikor telis tele van elírásokkal a bejegyzés ami egyértelműen arra utal, hogy az író nem, hogy egyszer nem olvasta el, de még arra se vette a fáradságot, hogy pirossal aláhúzott szavakra vessen egy pillantást.
Ami még fontos, hogy olyan betűtípust válassz, ami könnyen olvasható, lehet, hogy Calligraffitti jól néz ki, de ha olvashatatlan akkor nem ér sokat.

De a lényeg a lényeg, hogy szeresd azt amit csinálsz, hogy amikor visszaolvasod a bejegyzéseidet akkor büszke legyél a blogodra. Ezért vannak a blogon ilyen hosszú kihagyások, mert képtelen vagyok arra, hogy olyan erőltetett cikkeket publikáljak a blogra ami tele van számomra fontos bejegyzéssel, ezért szeretném kérni a ti türelmeteket, és köszönöm, hogy kitartotok a blog mellett és mellettem. 

Fontos még megemlítenem, hogy mindenkinek mást jelent "sikeresnek lenni". Én most annak érzem a blogom, ha ránézek a megtekintésre és a feliratkozókra, másrészről pedig szomorú vagyok, hogy hónapokig nem tudtam írni, ezért fontosnak érzem elmondani, hogy a nagy számok nem jelentik azt, hogy sikeresnek fogod érezni a blogod. Persze egy ideig igen, de utána már visszasírod azt az időszakot amikor 20.000-rel kevesebb megtekintés volt a blogon, de minden hétre jutott egy új bejegyzés/ötlet. Persze mindennél jobban hálás vagyok azért, ahol most tart a Colorati, és ilyenkor mindig eszembe jut a kétévvel, sőt, talán csak eggyel fiatalabb önmagam akinek az egész csak egy álom volt. Minden bloggernek vannak jó és kevésbé jobb időszakai, de ha igazán szereted azt amit csinálsz, akkor kitartasz mellette, nem a megtekintés, hanem magad miatt és azokért az olvasókért akik szeretik a blogod.