Tini vagyok, nem űrlény

A tini élet pár mondatban: Mi a szar? Nem érdekel. Ne már! Imádlak! Utállak! Hagyj békén. Egy kis szabadságot, ha lehet...Asszem inkább visszamegyek barbizni, a felnőttek világa szívás.

A tinikor nehéz? Bonyolult? Vagy igazából semmi különös? Ki tudja. Már csomó történet terjed róla. Pontosabban rólunk. A tinikről akik sokszor valami rejtélyes lényként vannak beállítva. Pedig nyugi, mi is emberből vagyunk. Csak egy icipicit bonyolultak. Ez az az időszak amikor minden megváltozik. Oké, ez nagyon drámaian hangzik, de ez az igazság. Hirtelen azon veszed észre magad, hogy a Világ nem tökéletes, sőt, kifejezetten szar. Aztán meg ott van, hogy úgy változol, hogy még te se tudsz kiigazodni magadon. Tegnap még imádtad a gombát, most pedig rá se tudsz nézni *igen, nagyon jó hasonlataim vannak*. De nem csak belsőre, hanem külsőre is. Kezdjük ott, hogy kezdesz...hogy is mondjam...egy godzillára hasonlítani. Főleg a lábad. Együttérzésem a fekete/barna hajú lányoknak. Üzenem: nem vagytok egyedül, és igen: én is utálom a gyantát és a gyanta is utál engem. Az arcotok és a testetek is megváltozik, az elején egy nagy szívás, utána örül neki az ember, aztán újra szívás. Azt se tudod, hogy mit kezdj magaddal, csak bámulod a Calzedonia reklámokat és azon gondolkozol, hogy milyen kényelmetlen lehet az a csicsás csipkés melltartó, de rohadt jól néz ki, de természetesen nem veszed meg, mert nincs annyi pénzed. Anyukádtól meg nem fogsz ezért pénzt kérni. Az apukákról meg ne is beszéljünk.

Aztán jön az az időszak amikor legszívesebben elszöknél otthonról és élnéd a kis életed a barátaiddal, máskor pedig ki se akarsz mozdulni a hihetetlen kényelmes és biztonságos ágyikódból. Főleg ha épp olyan "hagyjatok békén, mert szar napom van" hangulatban vagy amikor 

1) csokit akarsz enni

2) aludni akarsz

3) zenét akarsz hallgatni

De ez legtöbbször nem jön össze. Ilyenkor valahogy még jobban vonzod az idegesítő embereket akik úgy gondolják jófejek lesznek és megkérdezik, hogy "Mizu?". Legszívesebben elküldenéd a *elnézést a kifejezésért* picsába de megerőlteted magad és válaszolsz egy gyors "Semmi"-vel.
Aztán ott vannak a fiúk. Katasztrófa. Főleg az elején, amikor ők még mindig ott tartanak, hogy a lányokhoz nem szabad szólni, pedig srácok, esküszöm, nem vagyok fertőző,  aztán pedig jön az az időszak amikor úgy gondolják teljesen normális közölni egy lánnyal, csak úgy szimplán, hogy jó a segge, vagy az alakjukat kritizálni. Ilyenkor rohadt nagy seggfejek. Jó, nem mondom, mi lányok se vagyunk könnyű esetek.
Mindenesetre most rohadtul fáj a fejem, írni volt kedvem, és folyton csak homokos tengerpartokról és fagyiról tudok álmodozni, meg persze Cameron Dallasról, a figyelmem pedig a nullát verdesi ha suliról van szó.
Mindenki más és más. Valaki bonyolult,  valaki nyugisabb, vagy lázadóbb, de higgyétek el, mi is tök normálisak vagyunk - részben - tehát meg lehet minket érteni ha valaki megpróbálja.
Most pedig mennem kell csokit enni.
Sziasztok!