Blogok a való életben

Sziasztok!
Már régebb óta meg akartam írni ezt a bejegyzést, csak éppen nem találtam olyan embereket akik tudtak volna segíteni nekem, úgyhogy egy kicsit elhúzódtak a dolgok.
De, mint a címből is láthatjátok itt van ez a cikk amiben arról szeretnék írni, hogy az amit nap mint nap beleírunk a történeteinkbe, vajon tényleg úgy működik-e a való életben is. Ezért kértem meg egy csoportba pár blogger társam, hogy osszák meg velem a tapasztalataikat, és sokan segítettek is ebben, nekik innen is köszönöm!
Illetve vannak olyan témák amikre személyesen nem találtam olyan személyt aki átélte volna ezt, így sokszor az interneten kerestem olyan cikkeket, megjegyzéseket ahol leírják az ezzel kapcsolatos élményeit azok akikkel megesett.
Remélem hasznos, érdekes lehet ez a cikk nektek! :)


***


1. Elköltözés, suliváltás, új környezet
Tegye fel a kezét az, aki soha nem találkozott még olyan bloggal ahol a főszereplő nem költözött volna el egy másik országba, esetleg nem váltott osztályt? Senki se jelentkezik? Valahogy éreztem. 
Igazából megértem, hogy miért ez a blogoknak az egyik leggyakoribb alapja, hiszen egy ismeretlen helyről könnyebb úgy alakítani a dolgokat ahogyan te szeretnéd és a főszereplőnek sincsenek még gondolatai, érzései a hellyel kapcsolatban, hiszen ismeretlen számára. De mégis annyira megszoktuk már ezt a szálat a történetekben, hogy észre se vesszük, hogy párszor mennyire valótlanul írjuk le a helyzetet. Ugyanis egy más környezetbe, összeszokott társaságba és ismeretlen helyre egyáltalán nem olyan könnyű beilleszkedni mint ahogy azt sokszor írjuk. Nem sokszor fordul elő az, hogy eléd ugrik egy kedves, nyitott lány aki úgy szomjazik a barátságotokra mint Garfield a lasagnera. A bloggerek akik leírták nekem a tapasztalataikat nagyrészt azt támasztották alá, hogy nagyon sok múlik a személyiségen. Tehát ha a főszereplő egy zárkózott, félénk természetű, akkor ne úgy írjuk meg a történetet, hogy azonnal befogadják és egy nap leforgása alatt több barátja lesz mint másnak egy év alatt. Persze ott van a másik variáció is, hogy egy nyitott, barátkozós, szereplővel van dolgunk, akinek nyilván könnyebben megy a beilleszkedés.
Ami még sokat számít az az, hogy már egy összeszokott társaságban lépünk be, úgy mint "az új gyerek" vagy olyan emberek közzé ahol szinte mindenki mindenkinek új, pl.: gimi. Mert ott megvan a lehetőség, hogy újra kezdj mindent, máshogy állj a többiekhez és nyitottabb legyél feléjük.
Szóval ennyit az új suli/osztály témáról, jöjjön a nagyobb falat; egy új ország/kontinens. Hát, én itt szoktam leginkább bezárni egy blogot. Mert olyan dolgokon szoktak átsuhanni az írók, úgy tenni mintha nem lennének fontosak amik igenis azok. Az egyik az, hogy elköltözni, főleg egy másik országba, nem pik-pak megy, ráadásul nem is kis pénz, de ebbe azért nem szeretnék jobban belemenni, mert legtöbbször kiskorú a főszereplő így nem ő állja a költségeket. A másik; mi van a nyelvvel? Mert senki se próbálja beadni nekem, hogy az iskolákban tanult nyelvtudással tökéletesen megtudná állni a helyét egy adott országban, arról nem is beszélve, hogy a kiejtés is más, más országokban is vannak szlengek és legtöbbször sokkal gyorsabban beszélnek mint ahogy azt mi elképzeltük. Ezt tapasztalatból mondom. Illetve utána is lehet nézni az országnak/városnak ahol szeretnénk, hogy a történet játszódjon, hogy minél élethűbb leírást tudjuk adni róla.


2. Fegyverhasználat, lőtt sebek
A másik izgalmas téma ami szerintem nagyon sok blogban előfordul. Szerintem én még egyszer nem írtam olyan történetet ahol nem lőtték volna meg az egyik szereplőt vagy nem használna pisztolyt/fegyvert. Mindig megpróbálom elképzelni, hogy milyen érzés lehet ha rálőnek az emberre és legtöbbször annyira jutok, hogy leírom, a szereplő akivel megtörtént soha nem érzett ekkora fájdalmat, és hát...ennyi. Úgyhogy jobban utánajártam a dolognak és a következőket találtam:
- A sokktól valószínűleg az adott személy nem is érzi a fájdalmat rögtön a lövés után
- "zsibbasztó" fájdalomnak írnák le a legtöbben amit éreznek
(szerencsére) nem sok felhasználható választ találtam ezzel kapcsolatban a lényeges tényleg az, hogy nem érzi rögtön a fájdalmat a személy. Illetve a golyó érhet csontot is ami töréssel járhat, és nem minden esetben "jön ki" a testből, sőt legtöbbször ki kell operálni. (Nagyon pszichopatának érzem magam, hogy ilyenekre keresek rá, és utána meg leírom...)
A fegyverhasználatról pedig még ennél is több tévhit van szerintem...Tehát nem úgy megy a dolog, hogy fogjuk a kis fegyverünket és lövünk, aztán ennyi. Kezdjük ott, hogy annak a fegyvernek van súlya, még a legkisebb pisztolynak is, illetve a célzás se könnyű, konkrétan hiába látod úgy, hogy te jól célzol, valószínűleg távolról se oda fog becsapódni a golyó mint ahova te elképzelted. *saját tapasztalat* Az biztos, hogy belőlem sose lesz céllövő, úgyhogy tőlem nem kell félni ha egy fegyvert láttok a kezembe, max engem kell félteni, hogy szembe lövöm magam. 😆 Mindegy, ennyit rólam és a nem létező lövés tudásomról, még találtam pár dolgot ami hasznos lehet ha az egyik szereplőtök fegyvert használ a történetben:
- Egykezes fogásból nehezebb tartani a pisztolyt, jobban remeg a kéz
- Két kézzel viszont pontosabban lehet lőni

3. Tanár-diák szerelem
Az egyik blogger adta az ötletet, hogy írjak erről is hiszen sok történetben megjelenik ez a helyzet.
Főleg mostanában egyre "keresettebbek" az ilyen fajta blogok, sok olvasójuk van így szerintem fontos, hogy reálisan írják le ezt a helyzetet az írók, így, mivel a környezetemben senki se rendelkezett tapasztalattal ezzel kapcsolatban újra az internetet hívtam segítségül...És hát, nem tetszett az amit olvastam...úgy értem, még jobban megerősített abban, hogy egy ilyen témáról hihetetlen nehéz írni valósághűen, hiszen annyira abszurdnak tűnik számomra ez az alaphelyzet és úgy érzem akik ilyenről írnak blogot csak úgy bedobják a történetbe ezt a szálat, hogy mi lenne ha a pasi a tanárja lenne a főszereplőnek és közben nem néznek utána, hogy az ilyen dolgok mivel járnak. Nem igazán tudok tanácsokat adni, hogy hogyan lehet írni erről a helyzetről. Az biztos, hogy az ilyen történetekből nem csinálhatunk "szerelem első látásra" dolgot, mert ez bonyolultabb annál...


***


Ennyi is lett volna ez a bejegyzés, remélem nem untátok halálra magatokat és talán még hasznos is volt az amit leírtam. ( kivéve a harmadik pont, ott nem igazán tudtam tanácsot adni, inkább a véleményemet írtam le az olyan történetekkel kapcsolatban ) Remélem senki sem fogja megnézni a keresési előzményeimet, ugyanis a "milyen érzés ha lelőnek" és a "hogyan kell lőni pisztollyal" elég gyanúsak lehetnek.. :D
Ui.: Köszönöm annak a 82 embernek aki követi a blogot, illetve az előző kettő bejegyzésekhez érkezett megjegyzéseket mind Facebookon, mint a blogon! ❤