2018. március 18., vasárnap

28 random, és kevésbé random tény rólam és a blogról

Sziasztok!
Mindig azt akartam, hogy az olvasóim az írásaimból ismerjenek meg, ne pedig előre megírt TAG kérdésekből vagy "x db random tény rólam" bejegyzésekből, viszont most már, több mint hetven bejegyzésem után úgy gondolom, hogy aki követi a blogot annak már kialakult rólam, Lili Leonéről, egy képe, úgyhogy szívesen hozok nektek egy ilyen jellegű bejegyzést, egyébként is én is szeretek hasonló cikkeket olvasni más bloggerektől.
A bejegyzés előtt pedig szeretném megköszöni annak a 100 embernek aki rákattintott a feliratkozás gombra, "ez csak egy szám" ide, vagy oda, de számomra ez akkor is hihetetlen és azt bizonyítja, hogy mennyien álltok mögöttem és támogattok. Jó érzés tudni, hogy egy olyan dologgal amit szeretek csinálni, írni/blogolni, azzal egy kisebb közösséget tudtam kialakítani. Köszönöm mindenkinek aki olvas, kommentel és belájkolja Facebook posztjaimat, sokat számít nekem.


Mondtam már, hogy fantasztikusan szerkesztek? (se)




20 normális, kevésbé normális és érdekes tény rólam:


1. A kedvenc színem a fűzöld és a sötétlila


2. Nem szeretem a mentolos rágót


3. Laktózérzékeny vagyok


4. Háromszor csípett meg már medúza


5. Utálom a sóskát és a sonkát


6. Nem tudok fütyülni


7. Fel tudok mászni a kötélre láb nélkül


8. Derékig ér a hajam


9. Az igazi nevem az, hogy Lili, tehát nem a Liliánát rövidítem, vagy becézem, hanem csak szimplán az a teljes nevem, hogy l.i.l.i.


10. Felsős korom óta gyűjtöm a dolgozataimat, hogy miért, azt még én se tudom updated: azóta kidobtam őket, csak az ötös matek Tz-ém élte túl.


11. Zokni fóbiám van. Nem bírom elviselni ha valaki hozzáér a bőrömhöz a zoknis lábával.


12. Van egy anyajegy az egyik lábujjamon


13. Egy évig egy olasz óvodába jártam


14. Nincs kilyukasztva a fülem


15. Egyszer benne voltam a városom újságában


16. A legelső film amin sírtam az a Lassie volt


17. Életemben egyszer írtam egy szerelmes levelet egy fiúnak (negyedikben), de azt is úgy megbántam, hogy következő nap visszaküldtem egy másik levelet, hogy nehogy elhiggye, csak vicceltem. Szegény fiúnak nem esett túl jól...


18. Ettem már békacombot, csigát és mindenféle kagylót és halfélét


19. Volt egy olyan hét amikor öt napig mindennap pizzát vacsoráztam...


20. Vízöntő a csillagjegyem


8 tény/statisztika a blogról:

1. A blog május tizenötödikén lesz kétéves


2. Ez volt a legelső blogom ahol én szerkesztettem a fejlécet


3. Ezzel a bloggal nyertem meg az első blogversenyemet


4. Van egy feliratkozóm aki nem is tudja, hogy fel van iratkozva. Ez pedig a testvérem lenne akinek sunyiba beléptem a profiljába és feliratkoztam a blogra...( hogyan szerezz kamu követőket lvl 100)


5. A blog címe olaszul azt jelenti, hogy "színezd ki önmagad", ezzel akartam arra utalni, hogy a blogon színes témákkal várlak titeket


6. 74 bejegyzést tettem közzé


7. 605 komment van a blogon


8. A legolvasottabb bejegyzésem 2585 megtekintenél jár, ami számomra hihetetlen nagy szám

4 megjegyzés:

  1. Boldog blogszülinapot utólag is! Én májusban fogom ünnepelni, amit el sem hiszek. Néha a számok igenis fontosak.
    Szuper bejegyzés lett és így tovább! :)

    VálaszTörlés
  2. Mire jól a fiútesók, ugye? :DD
    Szerintem az összetört szívű fiút megvigasztalhatnád, ha mutatnál neki egy képet, amit szerkesztettél, bár ki tudja, lehet, hogy az anyajegyes lábujjaddal (khm) is beéri :DD
    Gratulálok a száz feliratkozóhoz, és a majdnen két évhez - neg persze a kötélmászáshoz, nekem lábbal se mindig sikerül, szóval minden elismerésem<3
    Maja<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az a vicces, hogy ezzel a fiúval nap mint nap találkozom edzéseken xd
      Köszönöm! ♡

      Törlés