Bloggereknek a Bloggerkedésről

Sziasztok!
Két bejegyzés egymás után? Nem, nem esik piros hó az égből és, nem, nem őrültem meg.
Elsőnek kezdeném azzal, hogy remélem ez lesz az első, és egyben utolsó olyan bejegyzésem amiben úgymond csak leírom a gondolataimat, nincs külön téma, csak én és a véleményem. Bár sokszor gondoltam arra, hogy csak leülök és kiírom magamból azt ami a bloggerkedésről és erről az egészről gondolok, de sose tettem meg, mert azt akartam, hogy a blogon csak minőségi, érdekes vagy épp vicces bejegyzések legyenek. Ezért se csináltam sose TAG-eket, mert nem hittem abban, hogy bárkit is érdekelne az, hogy mit válaszolgatok százszor olvasott kérdésekre. Igazából azt szerettem volna, hogy az olvasóim a cikkeimből ismerjenek meg, ne pedig előre kitalált kérdésekből, vagy pl. egy bemutatkozásból. Aztán átgondolva az egészet, arra jutottam, hogy lesz, ami lesz, én megírom ezt a bejegyzést és majd meglátjuk, hogy hányan fognak érdeklődni iránta.
Mindig is kíváncsi voltam arra, hogy vajon egy ismeretlen számára milyen képet festek magamról, sokszor eszembe jutott, hogy vajon az olvasóim feltették-e valaha azt a kérdést maguknak, egy cikkemet olvasva, hogy mégis ki vagyok én, hogy tanácsokat osztogassak, és "megmondjam, hogy mit csináljanak". Hiszen az olvasóim több mint fele valószínűleg még egyetlen történetemet sem olvasta, így fontosnak tartom, hogy hiteles legyek, mert kiráz a hideg a képmutató, hamis emberektől.
Na, már most azon jár a fejem, hogy a lényegre kéne térnem, és nem papolni, de az a helyzet, hogy ennek a bejegyzésnek nincs is lényege, csak úgy van, és kész. Azon gondolkodom, hogy lesz-e valaki aki egyáltalán elolvassa ezt. Mert simán lehet, hogy nem lesz. Hogy egy óra múlva fellépek a bloggerbe és a megtekintés mellett mondjuk egy húszas fog állni, és akkor most kimondom azt ami mi, bloggerek, mintha nem akarnánk soha bevallani, vagy már kezdek félni, hogy csak én érzek így, de engem zavar. Zavar, ha megírok egy számomra fontos bejegyzést, ami ráadásul tetszik is és úgy gondolom másoknak is fog, erre nem így lesz. Rossz amikor úgy érzed, nem fizetődik ki a belefektetett időd, munkád, abba amit csinálsz. Mégis úgy érzem, hogy nincs jogom panaszkodni, mert szinte mindig kapok egy-egy kommentet, lassan eléri a blogom a 30.000 megtekintést, és több mint nyolcvan feliratkozóm van, és ezt hihetetlenül megbecsülöm, mert ezek a számok nagyon nagyok, tényleg, elképzelhetetlennek tartottam ezt az egészet egy évvel ezelőtt, sőt talán még féléve is.
Viszont az ember mindig többet, és többet akar, nem éri be azzal amije van. Bár ez nem hangzik túl jól, van olyan helyzet amikor előnyös lehet, pl. egy sportolónál, hiszen addig küzd amíg első nem leszel, nem éri be mondjuk egy ötödik, vagy egy második hellyel.
Szóval, valami ilyesmit érzek akkor is amikor egy bejegyzésemre nem érkezik annyi olvasó mint amit reméltem, nem helyes? Nem ezért kéne írnom? Nem a megtekintés számít? Lehet, de akkor is így érzek.
De mire is akarok kilyukadni? Ez az egész "leírom, hogy mit gondolok" dolog abból indult ki, hogy rámentem a cseréimre és rá kellett, hogy jöjjek, sok blog bezárt, szünettel, nem folytatják és egyebek. Aztán eszembe jutott a sok panaszkodó blogger, hogy a mostani írok, meg maga a blogger világ mennyire rossz lett. Ez pedig, a sok abbamaradt blog, és az emberek akik szerint a mostani bloggerek elvannak cseszve, arra ösztönöznek, hogy folytassam tovább, hozzak érdekes, vicces, esetleg hasznos bejegyzéseket, hogy megmutassam, még itt vagyok. Még itt vagyunk. Mi, normális, értelmes, segítőkész és vicces bloggerek, akik lehet, hogy nem nyolc-tíz éve bloggerkednek, de ugyanolyan fontos számukra az, hogy ne arról írjanak, hogy apuci, hogy dugja meg a lányát, hanem minőségi és jó tartalommal próbálják színesíteni a blogger világot. Illetve sokszor hallom, hogy nincs olvasó, hogy nincs értelme blogot nyitni mert senki se fogja követni. De ez a probléma rossz irányból van megközelítve. Mert ha nincsenek blogok, akkor olvasók miért lennének? Az a helyzet, hogy már több mint egy éve egyetlen történetes blogot sem követek, mert egyszerűen nincsenek. Ha fellépek egy blogger csoportba szinte az összes megosztás egy mindenes blog írójától származik, történetek sehol maximum novellák. Bevallom hiányzik, régebben több mint öt sztorit követtem és legalább annyira szerettem olvasni és kommentelni mint írni. Ennek az lehet az oka, hogy egy történetes blog nem kis meló, ha az ember tényleg komolyan veszi, és átgondolja a sztori menetét, a szereplők személyiségét és hasonlók. Ráadásul ott előre meg kell írni több fejezetet és nagyobb a rizikója, hogy esetleg elfogy az ötlete vagy éppen a kedve az írójának. Ezért is van sok bloggernek még írásba lévő története amit nem publikál. Hozzátenném, nekem is van egy, és a legtöbb írónak is, akit ismerek. Szóval ennek is két oldala van, ha nincs blog, nincs olvasó. Ha pedig esetleg egy olyan blogger olvassa ezt akinek van futó, történetes blogja az megosztaná velem a tapasztalatait? Hogy tényleg ennyire kevés az olvasó, hogy nem éri meg belekezdeni egy blogba? Pedig szerintem lenne rá igény, legalábbis nekem hiányzik az az érzés, hogy izgatottan várjak egy új részt és kétoldalas kommenteket írjak blogokhoz. Vagy csak én érzek így?
Azzal pedig nem lehet mit kezdni, hogy ez a felület is megváltozott...minden változik, mivel egyre többen vagyunk, több blogger és ezáltal több lehetőség van arra, hogy rossz, vagy éppen jó, történetek kerüljenek fel a világhálóra.
Talán csak ennyit akartam, kiírtam magamból azt amit gondolok, és bevallom egy kicsit hülyén érzem magam miatta, mert bár mindig van saját véleményem, nem szoktam bárkivel, főleg nem mindenkivel, megosztani. De, talán ez a legjobb amit tehetek, és remélem, nem csak én érzek így, és nem én vagyok az egyetlen akinek megfordultak az agyában ezek a gondolatok.
Ki tudja, talán senki se fogja elolvasni ezt a bejegyzést, vagy talán ez lesz az egyik legnézettebb...Mindegy, én annál többet nem tudok tenni, hogy megírom a tőlem telhető legjobban a bejegyzést, és várok...(a pontpontpont mindig jó egy befejezésre, drámai, meg minden)...😊