2019. június 1., szombat

Az abortusz bűn?



Néhány héttel ezelőtt hatalmas felháborodást keltett ki, hogy Mississippi államba betiltották az abortuszt. Pár férfi karöltve úgy döntött, hogy az abortusz bűn. Még akkor is ha erőszakból született gyermekről lenne szó. Közben úgy tartják, csak akkor vállalj gyereket ha készen állsz rá. Ha készen áll a tested, a lelked, ha meg tudod teremteni azokat a körülményeket amire szüksége van egy gyereknek. A gyerekvállalás egy döntés. És nem, nem csak azt a jogot akarják elvenni a nőktől, hogy a saját testük felett döntsenek. Ennél sokkal többről van szó. Mert egy gyerek nem csak addig a tiéd amíg a méhedbe fejlődik, nem csak addig amíg megszülöd. Egy gyerek örökre ott lesz, egy életre szóló felelősség. Ezek az emberek nem "csak" a nők teste, hanem az egész életük felett döntöttek. Sőt, két ember élete felett, az anya és a gyerek felett.
De ők erre azt mondták, hogy "vállalni kell a felelősséget a döntésedért, ha besikerült a baba, akkor ez van, élj vele együtt." Ebben igazuk van, tényleg felelősségteljesnek kell lenni, főleg, egy ilyen komoly dologgal kapcsolatban, de mi lenne ha ahelyett, hogy egy ilyen drasztikus lépés, az abortusz betiltása, helyett inkább rendesen felvilágosítanák a gyerekeket, ha már otthon nem történik meg, a kezébe nyomnánk egy doboz óvszert és a szívükre kötnénk, hogy használni fogják. Nyilván nem tudnánk az összes nem kívánt terhességet elkerülni egy beszélgetéssel, ingyen óvszerrel és egy ígérettel, de nagyban javulna a helyzet.
Az abortusz mindig egy megosztó téma volt, nincs igazán olyan akinek "mindegy" vagy "tartózkodik" a dologgal kapcsolatban. Vagy elfogadja, megérti, vagy teljesen elítéli, gyilkosnak tartja a nőket akik ezt a döntést vállalja. Sokan Istenre, a vallásukra hivatkoznak. Én a legelső táborba tartozom.
Ugyanis nincs annál nagyobb felelőtlenség mint azt mondani, lesz, ami lesz, ennek a gyereknek meg kell születnie, de mégis honnan tudják, hogy az anya tudja biztosítani a megfelelő körülményeket? Honnan tudják, hogy miután megszületett a gyerek, nem fog az anyja egy hónap múlva az utcán állni, mert nem tudja fizetni a számlákat, ugyanis nincs elég keresete két ember eltartásához. Lehet, hogy éhezni fog, lehet, hogy soha nem fogja megtapasztalni, hogy milyen is egy család, vagy éppen arra a kérdésre, hogy "Anya, nekem hol az apukám?" az anyja csak elfordul tőle és egy gyerek nem hülye, érezni fogja, hogy valami "nincs rendben".
Egy gyerekvállalás hatalmas felelősség, és azzal, hogy betiltják az abortusz, lehet, hogy egy embriót megmentenek, de tönkretesznek egy gyereket és egy nőt, akire ráerőszakoltak egy olyan szerepet amire nem áll készen.
Az abortusz nem bűn. Az a bűn, hogy vannak emberek akik jobban elítélnek egy nőt aki meghoz egy döntést, mint azt aki megerőszakolja. Az a bűn, hogy döntöttek egy gyerek sorsa felett, de a születése után elengedik a kezét, az anyjára hagyják, hogy kezdjen vele amit akar, most már megszülte, az ő problémája innentől, nem az államé.
Egy törvényt könnyű meghozni, egy gyereket felnevelni már kevésbé.

Viszont szeretném tisztázni, hogy bár a bejegyzés alapján az jöhet le, hogy teljes mellszéleséggel támogatom az abortuszt, de ez nem igaz. Nyilván legszívesebben én is azt mondanám, hogy ne tegyék meg, hogy ne gátoljanak meg a világ egyik legszebb dolgát, egy gyermek születését, ami annyi örömöt tud hozni a világra, de ilyen témával kapcsolatban szerintem nem a szívünkre, inkább a józan eszünkre kéne hallgatni.
Én azzal nem értek egyet, hogy teljesen elveszik az embertől a döntés jogát, az élete fölött.

Természetesen érdekelne a ti véleményetek is a témával kapcsolatban, viszont mocskolódás nélkül, még akkor is ha teljesen más a véleményetek, mint az enyém, mert ez egy érzékeny téma, tisztában vagyok vele én is. Köszönöm!

2019. január 26., szombat

6 dolog amire a plázába mászkálva jöttem rá

Sziasztok!
Nemrég a WestEndbe találkoztam az egyik barátnőmmel, és rá kellett, hogy jöjjek, nincs a plázáknál jobb hely, hogy kitanulmányozzam az embereket. Nektek hány pont volt ismerős?

1. Az emberek nem diszkrétek
Egyáltalán nem. Olyan lazán bámulnak bele az ember arcába vagy néznek végig rajta, mintha csak a húspiacon lennénk. A kedvencem az volt amikor Rubint Réka és a férje is a West Endbe volt az emberek meg tátott szájjal és, jobb esetben, suttogva fordultak feléjük, olyan lendülettel, hogy majdnem kitört a nyakuk. 

2. Plázacica helyett plázapávák
Nagyon, nagyon sok fiú jár plázázni, mondhatni inkább fiú bandák, mert úgy vonulnak végig a boltokba mint valami megvadult csorda. Nyilván lányokból is van bőven, de én tényleg ledöbbentem azon, hogy milyen sokan srácok. A kedvenc példám erre az, amikor a H&D-ben nézelődtem a barátnőmmel, amikor elvonult előttünk nagyjából nyolc tini fiú, erre, roppant intelligensen, felkiáltott két lány:
"DIK MENNYI FIÚ". Hát dik...

3. Mint az állatkertbe
Annyi különböző stílusú embert soha nem lehet látni egy helyen, mint a plázákban. A fuxos menő gyerektől, a tizenkétéves kisgyerekig bárkivel találkozhat az ember. A West End meg különösen teli van külföldiekkel, akik külön megérnének egy tanulmányt. 
Legutóbb egy emos társaság mellett haladtam el, ahol egy csaj éppen pofozgatott egy csávót, miközben a haverjuk próbálta leállítani a dolgot, de nem nagyon sikerült. Ember csak megy, megy, és bámészkodik mint valami állatkertbe...

4. A szerelmes párok
Oh, ők a kedvenceim. Miután lazán lezajlott előttem egy kisebb szürke ötven árnyalata jelenet, a nyelves csókokon és nyilvános segg tapizásokon már meg sem lepődik az ember. Csak ismételni tudom önmagam; az emberek nem diszkrétek.


5. A buldózerek
Az antiszociális énemet elrángatni szombaton egy plázába soha nem jó ötlet. Az emberek lökdösődnek, szidják egymás anyját, rád lépnek és még egy kósza "bocs" se hagyja el a szájukat közbe. Amikor konkrétan stratégiát kellett kidolgoznunk, hogy hogyan jussunk el A-ból B-be, akkor inkább úgy döntöttünk, hogy felmenekülünk a pláza tető részére, mert ezt nem lehet kibírni épp ésszel.

6. Rich Bitch
Nyilván, nekem még nincs saját keresetem, a zsebpénzemből kell "megélnem", de nem nevezném magam spórolósnak, ha valami megtetszik megveszem, na DE amikor meglátok egy teljesen sima pulcsit aminek mondjuk jó a színe és a szabása, aztán pedig megnézem az árát és hétezerbe kerül, akkor körbe nézek a boltba és nem értem, hogy ezt, hogy gondolják. EZ CSAK EGY PULCSI. A másik amin mindig kivagyok, amikor bemegyek egy sportboltba és egy rohadt sportmelltartó tízezerbe kerül. 
Ezért van az, hogy kb. ahányszor plázába megyek a pénzem vagy a pénztárcába marad, vagy csak kajára költöm.

+1. Nem tudsz elbújni
Hiába próbálkozol, 100%, hogy összefutsz egy ismerőssel, vagy rokonnal.

2018. december 27., csütörtök

Ezt a percet soha nem kapod vissza - Viszlát 2018





Mostanában sokat gondolkoztam az idő jelentőségén, azon, hogy milyen furán működik és, hogy milyen szerepet is tölt be az életemben. Soha, egyetlen egy percet se kaphatsz vissza.
Nem kapod vissza azokat a másodperceket amit azzal töltöttél, hogy szitkozódj valami mindennapi, jelentéktelen dolog miatt ami nem érne meg idegeskedést, soha nem kapod vissza azokat a perceidet amik sírással vagy éppen veszekedéssel teltek, soha nem kapod vissza azokat az órákat amikor valami olyat csináltál amiben nem lelted örömöd, soha nem kapod vissza azokat a napokat amiket valaki olyannal töltöttél aki nem is igazán számított neked, sőt, legbelül te is érezted, hogy Ő nem egy igazi barát, nem Ő az akire szükséged van ahhoz, hogy boldog legyél. Soha nem kapod vissza azokat a heteket amiket fáradtan és nyűgösen csináltál végig mert nem találtad a motivációdat a mindennapjaidban, soha nem kapod vissza azokat az éveket amikor céltalanul, elégedetlenül és egyhangúan éltél túl minden egyes napot.
Soha nem kapod vissza az időd.
De azt se élheted át újra amikor legelsőnek felálltál és megtetted az első lépéseidet, akárcsak azt amikor az oviban elkészítetted a legelső rajzodat és a szüleid kezébe nyomtad, nem kaphatod vissza azt a pillanatot amikor legelsőnek sétáltál be a suliba, nem fogod újra átélni a kínos, de mégis a maga módján imádni való gyerekkori szerelmet, nem kapod vissza az első csókodnak a perceit, ahogy azt se amikor életeben először egyest kaptál. Nem fogsz még egyszer szalagavatón keringőzni.
Az idő telik, és nem tekerheted vissza. Nem élhetsz egyetlen pillanatban, még akkor is ha azt szeretnéd, hogy örökké tartson.
Akkor mégis mi a megoldás? Milyen életfilozófia alapján kéne élnünk?
Talán "élnünk kéne a mának"? Együk meg azt a tortát? Menjünk el arra a randira? Mondjuk meg a főnökünknek, hogy rohadtul elegünk van belőle? Hiszen a pillanatnak kell élni, nem? De akkor mégis, miért érzünk kételyeket magunkban? Valószínűleg azért, mert az időt nem csak, hogy nem kaphatjuk vissza, de nincs is rajta egy REPLAY gomb amit benyomhatunk . És lehet, hogy akkor a pillanatnak akarunk élni és megettük azt a csokitortát, elmentünk a randira és visszaszóltunk a főnökünknek, de a következő reggel már a fejünket fogjuk és azt kérdezzük, hogy "miért kellett nekem tönkre tenni a diétám?", "miért mentem el egy randira, ha legbelül éreztem, hogy rossz lesz?", "miért nem tudtam csöndben maradni, és bólogatni?". Ilyenkor pedig felmerül bennünk a kérdés, hogy megérte-e az kis időnyi boldogság, ha a következő nap duplán rosszul érezed magad miatta?
Ezzel a bevezetéssel azt akartam, hogy megértsétek, hogy milyen dilemma között voltam ebben az évben. Éljek a pillanat varázsában, használjam ki, úgy, mintha nem lenne holnap, vagy inkább fontoljam meg minden lépésem és építsem fel a következő napom, hónapom, évem, jövőm?
Igazság szerint én mindig is szerettem úgy gondolni magamra mint egy spontán embere, de ezen a nyáron rá kellett, hogy jöjjek, hogy sokkal jobban szeretem ha előre tudok a dolgokról, ha fel vagyok készülve és már egy a, b és c tervel vagyok felszerelkezve ha esetleg valami balul sülne el, főleg ha számomra ismeretlen terepen járok. Sokszor pedig ezért magamat szidtam, hogy hogy lehetek ennyire unalmasan megfontolt, magamnak emeltem akadályokat azzal, hogy sokszor nem tudtam ellazulni, nem tudtam a pillanatnak élni, mert túlságosan azzal voltam elfoglalva, hogy "mi van ha valami rosszul sül el"? Mi van ha ezt meg fogom bánni? Ezt volt az egyik legnagyobb félelmem. Semmit nem akartam megbánni, nem akartam, hogy megbánjak valamit amit tettem, de attól még jobban rettegtem, hogy azt bánom meg, hogy valamit nem tettem meg, amikor lehetőségem nyílt rá, és hagytam, hogy a félelmem, a gátlásaim győzzenek. Inkább akartam hibázni, mintsem, hogy azzal a gondolattal ébredjek, hogy "mi lett volna ha...". Ilyenkor pedig mindig felötlött bennem, hogy basszus, ahelyett, hogy cselekednék, itt ülök és magamat emésztem a hülye kifogásaimmal és rémképeimmel.
Egyszerűen csak az a fontos, hogy ismerd magad. Tudd, hogy mi az amit még megtudnál bocsánatani önmagadnak. Ha tudod, hogyha megeszed a tortát, attól még ugyanúgy folytatni fogod a diétád, és nem fogsz magadban csalódni akkor edd meg! Ha következő nap nem fogod kínosan érezni miatta magad, vagy nem fogod "meg nem történtnek" kívánni azt a randit akkor adj egy esélyt a dolognak. És igen, ha úgy érzed betelt a pohár és már nem lehet rosszabb akkor nyugodtan küld el melegebb éghajlatra a főnököd.
Tisztában kell lenned a céljaiddal, a tetteid súlyával és következményeivel és akkor simán élhetsz úgy a pillanatnak, hogy a közben nem rombolod napról napra le azt amit eddig felépítettél


A következő amit sokszor hallunk az az, hogy; Tölts hasznosan az időd!
Olvass egy jó könyvet, találkozz a barátaiddal, szeresd önmagad, járt el jógázni! Na ki hallotta már ezt a csodás tanácsot és a megannyi tippet, hogy hogyan is tölts az idődet?
Ez mind szép és jó, de kérdem én; miért kell úgy beállítani mintha az életben csak a boldog percek számítanának? Mintha a többit csak félre lehetne söpörni. Most lehet, hogy klisés leszek, de eső nélkül nincsenek virágok. Sötétség nélkül nem lenne különbség a nappalokban. A szomorú, elkeseredett, megtört, elmélkedő és magányos perceink nélkül pedig nem lenne a  hasznosan töltött idő annyira megbecsült.
Nem szeretem amikor valaki úgy tesz mintha csak az számítana amikor az ember lánya boldog, mintha ezzel a szőnyeg alá lehetne söpörni mindazt amit előtte átélt. "Most boldog, csak ez számít." De ez nem igaz. Mert a "most" soha nem tart örökké és nem is várhatjuk el, hogy az élet minden percét boldogan töltsük, és szerintem ez az amit rosszul rögzítettek sokunkban. Attól mert még egy egész napot sírva töltöttünk az ágyunkban nem lesz az az idő haszontalan, ha segít, hogy a következő nap viszont, kisírt szemekkel, de újult erővel vágj neki a következőnek. Egy hét amit motiváció nélkül csinálsz végig nem lesz kidobott idő ha utána rájössz, hogy mit csinálsz rosszul és min kell változtatnod. Ha több hónapon keresztül saját magaddal kellett harcot vívnod, mert mem szeretted önmagad, a tested, az arcod, azt amilyen van és azt amilyennek a többiek látnak és úgy érezted, hogy minden percedet csalódottság és fájdalom járta át, akkor sem volt időpocsékolás, ha a végén a tükörbe tudtál nézni és azt mondani, hogy "Elég. Elég az önutálatból. Mától elkezdek edzeni, elfogadni a hibáimat, felfedezni a szépet magamban, megválogatni a barátaimat és csak arra hallgatni akit a jószándék vezérel."  Ha évekig voltál olyan barátja aki igazából nem támogatott és nem volt veled őszinte, vagy egy olyan párkapcsolatban voltál ami nem tett boldoggá akkor se gondold azt, hogy ez időpazarlás volt. Mert ezáltal már tudod, hogy ki az akiben nem bízhatsz, és ki az akire soha többet egy percet se akarsz szánni az életből.
Minden másodperc, óra, nap és év számít, hiába telt el rosszul, hiába voltál a földön, mindig az számít, hogy a végén fel tudtál állni. Pont ezért ne úgy gondolj vissza a múltad rossz időszakaira mint egy időpazarlásra, mint pillanatokra, hónapokra akár évekre amit nem "hasznosan" töltöttél, mert soha nem szabad elfelejtened, hogy ahhoz, ahol most tartasz, ahhoz, hogy boldogan élj azok a fájdalmas percek is kellettek.
Ha pedig most érzed azt, hogy az idő csak telik-telik, te pedig csak sodródsz az árral, vagy egyenesen fulladozol, akkor se gondold azt, hogy időpazarlás. Az önsajnáltatás és a kifogások keresése? Na az, az időpazarlás, de egy átsírt éjszaka, egy rossz döntés, veszekedés,  önmagaddal vívott harcok soha nem azok, mert sokszor a legrosszabb időszakunkban ismerjük fel, hogy mi is ami a boldogságunkhoz hiányzik.
Az elmúlt időt soha nem kaphatod vissza, ezért pedig csináld azt amit szeretsz, legyél olyanokkal akik boldoggá tesznek, de nem kell úgy tenni mintha az élet csupa rózsaszín és virágmintás lenne, hiszen a legkeményebb időszakban tanuljunk meg, hogy kik is vagyunk valójában.
Úgyhogy gyere 2019. Nem félek tőled, se a kudarcoktól, a fájdalomtól, kedvetlenségtől, semmitől, mert tudom, hogyha ezeket legyőzőm akkor vár a boldogság, büszkeség és a győzelem, akárcsak rátok. Köszönöm, hogy velem voltatok 2018-ban, remélem 2019-ben is velem tartotok. 

2018. december 24., hétfő

12 dolog ami ismerős a gimiseknek decemberben

Sziasztok!
Az év utolsó hónapját amúgyis egy érdekes hangulat veszi körül, na de még ha gimis is az ember! Na, az már különösen "hangulatossá" varázsolja a decembert! 😀
Kíváncsi vagyok, hogy magatokra/tanárotokra ismertek-e a pontokban.
Jó olvasást!



1. Utolsó óra: "Szünet után írunk, tanuljatok" egy perccel később: "Kellemes pihenést, élvezzétek ki a szünetet!" Egy kis logikai bukfencet érzek, hát ti?

2. Osztály karácsonyi húzása, avagy eljött a bögrék és a tusfürdők ideje, nem beszélve a gyertyákról, természetesen.

3. Amikor kinézel az ablakon és meglátod az év első hóesését és onnantól kezdve már csak az jár a fejedbe, hogy vajon kinek a nyakába dobd a legelső hógolyót. A fizika tanár egész jó lehetőségnek hangzik.

4. Azok a bizonyos visszaszámlálások, akárcsak a nyári szünet esetében.

5. Az érettségizők "nagy napja" is ilyen tájban jön el, a habos-babos szalagavató és a kevésbé kifinomult afterok.

6. Vajon véletlen lenne, hogy az iskolák 90%-ának ilyenkor romlik el a fűtése? Vagy a másik lehetőség az, hogy úgy befűtenek, hogy ujjatlanba izzadsz a terembe, miközben kint mínuszok vannak.

7. A kínos nap, amikor eljön a sulitokba is a mikulás, te neked meg csak az jár a fejedbe, hogy melyik tanár tudták rávenni ebben az évben, hogy beöltözzön és szaloncukrot osztogasson.

8. A késés mindig stresszes, de decemberben különösen az; rohansz, majdnem elcsúszol és pofára esel, amikor meg beérsz az órára, egy órába telik mire lehámozod magadról a kabátod és az egyéb "védelmi rétegeket", aztán pedig ledobod magad a székre, olyan izzadtad mintha csak a maratont futottad volna le nem rég. Oh, és még valami: ezt az egész osztály végig nézte, a tanár meg gyilkos pillantásokat lövel feléd amiért megzavartad a tanórát.

9. Nulladik óra és a tél nagyon nem fér össze egymással. Már maga a gondolat is, hogy ilyen korán kellj fel, fájdalmas, na de az, hogy kilépsz a házból és az orrodig se látsz el, ráadásul a csontjaidban érzed a jeges hideget, na az nagyon nem oké. Miért kell kínozni az embereket?

10. Az a bizonyos utolsó tanítási nap, amit mindenki korcsolyázással tölt vagy valami hasonló osztályprogrammal, a te föci tanárod pedig kijelenti, hogy ő bizony meg akarja tartani az órát. Azt hiszem, ez volt az a pillanat amikor az egész osztályom tátott szájjal bámulta a nőt majd az arcába röhögtünk. Azóta se tudom, hogy vajon komolyan gondolta-e, mert végül elmaradt az óra. Mindenesetre egész jó humora volt.

11. Oh, azok a gimis szilveszteri bulik...Két féle variáció van; vagy elmész a barátaiddal valahova, vagy, mint én, csak hogy tudjátok, nem vagytok egyedül, otthon ültök és videochaten fogtok boldog újévet kívánni a barátnőtöknek, aztán egyedül, vagy a családdal, lehúztok pár pohár pezsgőt és irány az ágy. Tudom, tudom, egy igazi parti állat vagyok.

12. 2019 első dolgozatát pedig "sikeresen" megírod és ha nem úgy sikerül, ahogy az kéne, jön a tipikus " de hát több mint egy heted volt megtanulni"- duma, te pedig csak nézed a tanár és azon gondolkozol, hogy vajon a karácsonyfa alatt, vagy akkor amikor aludtál, esetleg a szilveszteri vacsora és tűzijáték közben kellett volna tanulnod inkább.

Ha esetleg nem jelentkezem még év vége előtt egy másik bejegyzéssel, mert tervbe van véve, akkor Boldog karácsonyt és kellemes, detox-mentes, szilveszter kívánok mindenkinek! ❤

2018. november 25., vasárnap

Megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel - avagy, az 5 legrosszabb sablonduma

Sziasztok!
Senki se ijedjen meg a több kilométer hosszú címtől, ebben a bejegyzésben egy kicsit jobban megismerhetitek a gondolkodásom, és kíváncsi lennék, hogy vajon csak én gondolom-e így, vagy másnak is hasonló a hozzáállása a dolgokhoz. Ha van kedvetek és időtök még a bejegyzés után megosztani velem a nézőpontotokat, akkor tegyétek meg, szívesen olvasom a véleményeteket! (:
Köszönöm az előző bejegyzésekhez érkezett kommenteket/reakciókat facebookon, hihetetlen jól esik!
Jó olvasást!
Ui.: Nyilvánvalóan ez az én véleményem, senki se vegye támadásnak, inkább próbáljatok meg "jobb útra téríteni" kommentekben, ha úgy gondoljátok nincs igazam.😀
Immagine correlata



1. "Idővel minden jobb lesz"
Egyértelmű, hogy türelmesnek kell lenni magaddal szemben, időt kell hagyni arra, hogy újra erőt gyűjts ahhoz, hogy ott folytasd ahol abbahagytad, vagy, hogy pont valami újba belekezdj, de az idők végezetéig várni és reménykedni, hogy az életed magától a helyére áll, nem fog segíteni rajtad. Csak egy helyben fogsz toporogni, mert attól még mert valami kudarcnak, fájdalomnak az emléke halványabb lesz benned, még mindig ott vannak és ha nem nézel szembe velük akkor újra és újra felfognak szakadni a sebek.
Ráadásul szerintem az sem igaz, hogy a fájdalom idővel elmúlik, inkább csak könnyebbé válik elfogadni és új fejezetet kezdeni.

2. "Megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel"
Mindig is úgy éreztem, hogy ebben a gyönyörű mondásban valami bűzlik, aztán elkezdtem felnőni, jobban megérteni a világ dolgait, működését, egyre több embert ismertem meg és rájöttem, hogy mi is a baj ezzel a mondattal; naivitás azt hinni, hogyha eszerint cselekszünk akkor nem fognak eltaposni minket a mai társadalomban, akár csak egy füstölgő cigarettacsikket.
Ha valaki bánt, tesz ellened valami rosszat akkor nem az a megoldás, hogy megsimogatod a kis buksiját. Mert lehet, hogy egynél beválik, rájön, hogy mekkora seggfej volt és talán még bocsánatot is kér, viszont a többiek, mert mindig van hülyébb, rosszindulatúbb és sunyibb ember az előzőnél, csak azt fogja levenni az egészből, hogy te ahelyett, hogy visszavágnál inkább "meghunyászkodsz". Itt pedig kezdődnek a bajok, mert azután az egy kavics után amit nem adtál vissza, jön a többi ami már maga alá temet. Ezért fontos, hogy már a legelsőnél visszadobjuk azt a követ, már a legelső alkalommal se hagyjuk magunkat, mert egyszer úgyis betelik a pohár és a végén egy egész sziklatömböt fogsz visszahajítani és akkor meg te leszel a rosszfiú az egészben aki túlreagálja a dolgokat...Sajnos, vagy nem sajnos, ahhoz, hogy megáld a helyed a világban jó sok kavicsot kell majd visszadobálgatnod, de mindig, mindig lesz olyan akinek tartogathatsz egy kenyeret, de ahhoz nem kell egy külön ok, ahhoz, hogy kedves, figyelmes legyél valakivel soha nem kell egy "kavics", vagy "kenyér", egyszerűen csak legyél az, és kész.

3. "Másnak sokkal rosszabb"
Na, ez az amitől a falra tudnék mászni. Hihetetlen abszurd, hogy az emberek tényleg ezzel szoktak másokat, vagy pont, hogy magukat nyugtatgatni. Nyilván, szinte mindennél, van rosszabb és jobb is, de én attól nem fogom jobban érezni magam, mert tudom, hogy más sokkal rosszabbul járt. Csak a példa kedvéért, tegyük fel, hogy eltört a karom, erre valaki odajön, hogy "Óóó lehetett volna sokkal rosszabb is, előzőhéten Petinek nyílttörése volt és azonnal meg kellett műteni". És akkor én dőljek hátra nyugodtan, mert tudom, hogy szegény szerencsétlen rosszabbul járt mint én? Nekem ez miért jelentene örömöt? Ezzel engem soha nem lehetett meggyőzni, én mindig abból tudtam új motivációt találni, ha látom, hogy valaki, aki sokkal mélyebben volt mint én, fel tudott állni és ki tudott mászni a gödörből. Na, ez az ami igazán tud segíteni, "Ha ő meg tudta csinálni, akkor én nekem is sikerülni fog." Szerintem ez egy sokkal pozitívabb üzenet.

4. A törött tányér esete
Örök klasszikus. Ha esetleg valaki mégsem ismerné vagy nem ugrik be, hogy miről van szó, akkor itt a sztori röviden: Fogj egy tányért, dobd le a földre, darabokra széttörik, ezután pedig mond azt, hogy "bocsánat". Helyre jött? Nem. Attól még mert bocsánatot kérsz valakitől, nem fog olyan lenni mint régen.
Sokáig nagyon is egyetértettem ezzel a gondolattal, de aztán rájöttem, hogy mennyire negatív az, amit képvisel. Úgy állít be egy bocsánatkérést mintha az égvilágon semmit nem érne. Pedig az, hogy valaki beismeri, hogy hibázott, eléd áll és bocsánatot kér igenis sokat jelent, de persze csak akkor, ha ezek nem csak üres szavak, hanem utána tesz is azért, hogy újra a bizalmába vedd, például elkezdi összeszedni a széttört darabjaidat és újra a helyére rakni őket. Nyilván ez attól is függ, hogy mekkora fájdalmat okoztak neked, mert van olyan amikor már nem tudsz újra megbízni az emberben, hiába próbálja megmutatni, hogy nem fog újra megsebezni. De ilyenkor se kéne arra gondolnunk, hogy mi már örökre törött tányérok maradunk, mert ez nem visz előrébb minket. Tudnunk kell megbocsátani annak, aki megérdemli, és hagynunk kell, hogy segítsenek ha darabokra törtünk.

5. "A kivétel erősíti a szabályt"
Tipikusan azért találták ki ezt a mondatot, hogy mindenkire rá lehessen húzni ugyanazt a gatyát és még véletlenül se elgondolkozni azon, hogy van egy kis bibi a rendszerben. Mert az emberek, nem minden esetben, egy sereg birka akit egy karámba lehet zárni, mert mindig lesznek olyanok akik kiugranak belőle és szabadon legelésznek inkább. Na és ez olyan mintha ilyenkor azt mondanák, hogy "mindig lesz egy, aki megszökik, de attól még igenis jó az, ha mindegyiket bezárjuk". Pedig igazából nem, az a megszökött birka nem azt jelenti, hogy jó a karám, hanem azt, hogy nem mindegyiket kell bezárni. Akárcsak a szabályoknál, a kivétel nem azt jelenti, hogy jó a szabály, hanem pont azt, hogy nem lehet mindenkit egy kalap alá venni, és nem is kéne. Fontos, hogy legyenek szabályok, de az még fontosabb, hogy belássuk; nem mindenkinél ugyanazok a módszerek válnak be.