2016. május 16., hétfő

Hogyan legyünk BFF-ek?

Sziasztoook!
Itt van végre a következő cikk. Ami mondhatni a Flört tippek bloggereknek  folytatása, csak most nem a szerelemről hanem a barátságról lesz szó, hiszen szinte minden blogban megjelenik a "barát" karakter.
Öt helyzet ami sokszor előfordul és amivel könnyen el lehet rontani egy történetet.
És igeen! Új fejléce van a blognak amit ÉN szerkesztettem. Ennek azért van olyan "nagy" jelentősége, mert mint mondtam, egyáltalán nem tudok szerkeszteni...De én ezzel a fejléccel elégedett vagyok, egyszerű, de első próbálkozásnak megfelelő! :D  (:

Ui.: Valószínűleg holnap ilyenkor már  egy buszon ülök ami Erdély felé tart és  épp az egyik osztálytársammal üvöltözöm, hogy "fogja be", vagy "felesz vagy mersz"-t játszom. Esetleg zenét hallgatok. Szóval hihetetlen izgalmakban lesz részem...Jó olvasást!

1. Ellenségből BFF
Jó, lehet, hogy van ilyen de nem sokszor. Legalábbis én nem tudnám elképzelni, hogy azzal az emberrel legjobb barátnők legyünk akit hát...nem annyira kedvelek. De valamiért nagyon sok író imádja ezt a technikát választani ahhoz, hogy két embert összehozzon.

2. Ellentétek  Ikrek
Ez a két véglet szokott lenni. Vagy teljesen ellentétek egymásnak vagy olyanok mintha egymásnak teremtették volna őket. Pedig szerintem két ember között pont úgy alakulhat ki barátság ha van amiben hasonlítanak, és van amiben nem, ezért kiegészítik egymást.

3. Ott van, de igazából senki se veszi észre
Ez a "látszatbarátnő". Aki csak azért van a történetbe, hogy a főszereplő kihisztizze magát neki, meg hogy párszor elsétáljon vele a suli folyosóján és kész. A szereplő volt, aztán hirtelen eltűnik. De ne izguljatok, amint szakít a pasijával a főszereplő rögtön újra ott lesz ez a 'barátnő'.

4. Mindig csak ketten
Nem tudom, hogy csak én nem olvastam elég blogot vagy tényleg nagyon kevés hármas barátság van? Persze, valahol érthető hiszen az életben is több a "kettes barátság" de nem tudom...Én konkrétan egy blogban se találkoztam amiben lett volna. Max ilyen "csapatos bandázást" de az inkább haverságként van beállítva.



5. Egyszerűen nincs.
Pasi, báty, gyilkos, varázsló, kutya, macska és minden ami kell, de egy barát sehol. Ezt én is elkövettem párszor. A szereplőimnek nem voltak barátai. Egyszerűen elfelejtettem...Nem tudom, valahogy fontosabbnak tartottam, hogy legyen kit meggyilkolni a szereplőmnek, mint az, hogy legyen egy barátja.... ( :D )

Mi az amivel ki lehet alakítani egy baráti szálat a történetben?:

- Írd le az ismerkedéstől a helyzetet. Tehát, ne úgy kezd, hogy Zsuzsi meg Luca öribarik, hanem onnan, hogy hogy ismerték meg egymást. Így az olvasóknak is  jobban a szívükhöz nő a barátságuk.

- Veszekedés. Egy igazi barátságban mindig vannak, ezzel életszerűbb lesz a történet

- Legyen személyiségük. A főszereplő barátnője ne csak egy bólogató, "azt-se-tudom-mi-a-neve" szereplő legyen, dolgozd ki a személyiségét, úgy sokkal szerethetőbb lesz.

11 megjegyzés:

  1. Nekem igazából a legjobb barátnőm volt a legnagyobb ellenségem mivel a másik legjobb barátnőm barátságáért versenyeztünk, de fegyverszünetet kötöttünk majd lassan elválaszthatatlan testvérek lettünk, imádom, hogy ilyen kis mesebeli a barátságunk. Így 3-man vagyunk már örök legjobb barátok.
    De nagyon tetszett ez a cikked is mint mindig imádom amiket írsz.
    Csók Vanity.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! ^^
      Tényleg ilyen "mesebeli" feelingje van! De akkor tök jó alakult a dolog! :D Örülök, hogy tetszett! ^^
      Köszönöm a kommented! (:
      Szia!

      Törlés
  2. Én nekem is az egyik legjobb barátnőm, az ellenségem volt régen. Úristen, emlékszem, mennyire utáltuk egymást 9. osztályban, azért is majdnem' megöltük egymást mert elfoglaltuk egymás helyét. :D Vicces volt, aztán valahogy jóba lettünk, és most így 12. osztályra meg 11. osztályra legjobb barátnők lettünk:)
    De van a másik legjobb barátnőm, akivel szintén 12. osztályra lettem nagyon jóba.

    Imádom a cikkeidet, érdekesek és nagyon jók! :)
    Hűséges olvasótok,
    Faithe

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Huha, ezek a történetek már kezdik elhiteteni velem, hogy talán még én is jóban leszek az "ellenségemmel" :D
      Nagyon nagyon örülök, hogy tetszik! (: Remélem a továbbiakban is ez lesz a véleményed!
      Szia!

      Törlés
  3. Nagyon hasznos cikk volt, mert én is sokszor kihagyom a " barát " szerepét. Pont most fogok kezdeni egy blogot a barátnőmmel és nem is lenne benne barátság, de most beleszövöm. :3 Tényleg köszi, rengeteg hasznos tanácsod van!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Mindig nagyon örülök amikor hasznosnak találjátok a cikkeket, főleg ha segít is a blogolásban. Köszönöm a kommentet, sok sikert az új blogotokhoz! :)
      Sziaa!

      Törlés
  4. Szia! :)
    Én még nemigen írtam kommentet, de most szeretnék.
    Tetszenek a a cikkeid, a mostani is jól jött, mert én sem nagyon tudom, hogyan tudnám kialakítani a főszereplő barátnőjét.
    A fejléceden azokat a színesebb képeket hol találod? Nagyon tetszik! *o* :)
    Nini

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Mindig örülök ha jön egy új komment! :D ^^
      Remélem akkor segített valamennyire ez a cikk! (:
      A legtöbb képet tumblr-on találtam. De ha beírod a keresőbe, hogy "tumblr color art" akkor nagyon sok kijön! ^^
      Sziaa!

      Törlés
  5. Szia. Vár rád egy díj nálam. :3
    http://secretdemon.blogspot.hu/p/dij_21.html

    VálaszTörlés
  6. Hali, benne lennél egy cserében? Légyszi nálam válaszolj! :)
    http://bulivivien.blogspot.hu/

    VálaszTörlés