2017. január 28., szombat

Miért pont Ő? - filmajánló





Sziasztok!
Most egy rendhagyó bejegyzéssel jöttem, mégpedig a blog első filmajánlójával. Réka nemrég megkeresett és megkért, hogy én is vegyek részt ebben a blogger programban aminek az a lényege, hogy hét blogger a hét minden napján bemutat nektek egy programot amit szívesen ajánl nektek. Úgyhogy itt is lenne az én bejegyzésem!


Az egyik barátnőmmel ha találkozunk szinte mindig sort kerítünk egy mozizásra, nálunk ez szinte egy hagyomány lett, úgy érzem. Mivel azokban a hetekben nem volt olyan film amit nagyon meg akartam volna nézni, a döntést a barátnőmre hagytam aki a Miért pont Ő-t választotta.
Bevallom az előzetest megnézve (x) nem igazán nyerte el a tetszésemet, nem ragadt meg, de úgy voltam vele, hogy max eszek egy kis popcornt ha nem tetszik a film.
A Duna plázába mentünk el, egy szombati napon. Gondoljatok bele; mozi. Szombaton....A tömegnyomor gyenge kifejezés arra ami ott volt, de szerencsére mi mindig jól időzítettünk és el tudtuk kerülni a tíz méteres sorban állást a jegyekért vagy a popcornért.
A mozis kis programunk elég viccesen kezdődött ugyanis elvesztettük a jegyünket. A film előtt kb. három órával hamarabb megvettük őket és utána még körbe néztünk a boltokban, elmentünk wc-re, szóval elütöttük az időt, egészen addig amíg be nem mentünk a moziba és rá nem jöttünk, hogy fogalmunk nincs, hogy melyik terembe kell mennünk.
Én úgy emlékeztem, hogy azt mondták, hogy "az első ajtó jobbra" a barátnőm pedig pont ellenkezőleg, hogy az első ajtó balra.
Persze mint minden normális ember elő (akartuk) venni a jegyeket amik nem voltak meg. Az egészből az lett, hogy tíz perc találgatás és röhögés után úgy döntöttünk, hogy bemegyünk a legelső ajtón, maximum egy másik filmet nézünk meg.


A filmről:


Amint helyet foglaltunk már kezdődött is a film, akkor még nem is sejtettem, hogy a mellettem ülő minden egyes poénon elkezd torkaszakadtából röhögni, ezzel megkeserítve az életem röpke két óráját.
Mint említettem nem voltak túl nagy elvárásaim, de az első tíz percben megszerettem a filmet. Bár az egész a poénokra épül mégis van egy története, de ami a legfontosabb: van tanulsága, az amit megfogalmaz a film nagyon fontos.
Bár a felszínen csak arról szól, hogy egy lány bemutatja a családjának a kisé különc és perverz pasiját aki kőgazdag ráadásul előszeretettel használja a bazd meg kifejezést. Na most...Melyik apuka örülne ha ilyen barátja lenne a féltve őrzött kislányának? Nyílván semelyik.
A film e köré épül, az apa és a lányának a pasija közötti ellentétekre.
Bár az elején megtetszett már a film stílusa, a poénok inkább a közepe/vége felé kezdtek igazán viccessé válni, legalábbis számomra. A film nem csak vicces hanem erősen perverz, az a 16-os karika nem véletlenül van ott, de engem nem zavart, beleillet a film hangulatába.
Összeségében nekem tetszett, pont jó arra ez a film, hogy ellazuljunk és röhögjünk egy párat a hülye vicceken. Más kritikákat is olvastam és abban igazat kell adnom nekik, hogy a film nem tartalmaz nagy fordulatokat, bár nem hiszem, hogy ez meglepő lenne egy vígjátéknál. Írták még azt is, hogy túl sok benne az erőltetett poén. Ezzel viszont nem értek egyet, nyilván mindenkinek más a vicces, de nem hiszem, hogy ebben a filmben zavaróan sok lenne az erőltetett vicc.


Kinek ajánlom?
Sokan lepontozták, nem találták jó filmnek de szerintem tökéletes annak aki nem azért ül be a moziba, hogy elgondolkoztató vagy éppen megrendítő filmet nézzen meg ami után hetekig lehet gondolkodni az élet értelmén és hasonlók, hanem csak akar nevetni és jól szórakozni két órát.


Kinek nem ajánlom?
Akit zavar a trágár beszéd, vagy a perverzitás a filmekben, ugyanis nekem egyáltalán nem jött át a traileren keresztül, hogy ebben a filmben ennyi burkolt és kevésbé burkolt poénok fognak szólni a szexről.


Idő: 1 óra 50 perc


Szereposztás:


Stephanie-Zoey Deutch
Lair- James Franco
Stephanie apja-Bryan Cranston
Stephanie anyja-Megan Mullally
Stephanie öccse-Griffin Gluck




Nézzetek be a blogger hét másik hat bloggerjéhez is!


Sára - Metaforaszennyezés
Réka - Pepitakastély
Ginny - GinnEase
Tami - Egyszerű pillanatok
Lau-Mimi történetei
Anna - The Maniac Girl's Blog



4 megjegyzés:

  1. Kedvet kaptam a filmhez! :D Biztos, meg fogom nézni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa!
      Akkor sikerült azt elérnem a bejegyzéssel amit akartam! :D :)

      Törlés
  2. én imádtam ezt a filmet, sokat nevettem rajta.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa!
      Igeen, ezen a filmen nem lehet nem nevetni :D

      Törlés