Ezt a percet soha nem kapod vissza - Viszlát 2018

Mostanában sokat gondolkoztam az idő jelentőségén, azon, hogy milyen furán működik és, hogy milyen szerepet is tölt be az életemben. Soha, egyetlen egy percet se kaphatsz vissza.
Nem kapod vissza azokat a másodperceket amit azzal töltöttél, hogy szitkozódj valami mindennapi, jelentéktelen dolog miatt ami nem érne meg idegeskedést, soha nem kapod vissza azokat a perceidet amik sírással vagy éppen veszekedéssel teltek, soha nem kapod vissza azokat az órákat amikor valami olyat csináltál amiben nem lelted örömöd, soha nem kapod vissza azokat a napokat amiket valaki olyannal töltöttél aki nem is igazán számított neked, sőt, legbelül te is érezted, hogy Ő nem egy igazi barát, nem Ő az akire szükséged van ahhoz, hogy boldog legyél. Soha nem kapod vissza azokat a heteket amiket fáradtan és nyűgösen csináltál végig mert nem találtad a motivációdat a mindennapjaidban, soha nem kapod vissza azokat az éveket amikor céltalanul, elégedetlenül és egyhangúan éltél túl minden egyes napot.
Soha nem kapod vissza az időd.
De azt se élheted át újra amikor legelsőnek felálltál és megtetted az első lépéseidet, akárcsak azt amikor az oviban elkészítetted a legelső rajzodat és a szüleid kezébe nyomtad, nem kaphatod vissza azt a pillanatot amikor legelsőnek sétáltál be a suliba, nem fogod újra átélni a kínos, de mégis a maga módján imádni való gyerekkori szerelmet, nem kapod vissza az első csókodnak a perceit, ahogy azt se amikor életeben először egyest kaptál. Nem fogsz még egyszer szalagavatón keringőzni.
Az idő telik, és nem tekerheted vissza. Nem élhetsz egyetlen pillanatban, még akkor is ha azt szeretnéd, hogy örökké tartson.
Akkor mégis mi a megoldás? Milyen életfilozófia alapján kéne élnünk?
Talán "élnünk kéne a mának"? Együk meg azt a tortát? Menjünk el arra a randira? Mondjuk meg a főnökünknek, hogy rohadtul elegünk van belőle? Hiszen a pillanatnak kell élni, nem? De akkor mégis, miért érzünk kételyeket magunkban? Valószínűleg azért, mert az időt nem csak, hogy nem kaphatjuk vissza, de nincs is rajta egy REPLAY gomb amit benyomhatunk . És lehet, hogy akkor a pillanatnak akarunk élni és megettük azt a csokitortát, elmentünk a randira és visszaszóltunk a főnökünknek, de a következő reggel már a fejünket fogjuk és azt kérdezzük, hogy "miért kellett nekem tönkre tenni a diétám?", "miért mentem el egy randira, ha legbelül éreztem, hogy rossz lesz?", "miért nem tudtam csöndben maradni, és bólogatni?". Ilyenkor pedig felmerül bennünk a kérdés, hogy megérte-e az kis időnyi boldogság, ha a következő nap duplán rosszul érezed magad miatta?
Ezzel a bevezetéssel azt akartam, hogy megértsétek, hogy milyen dilemma között voltam ebben az évben. Éljek a pillanat varázsában, használjam ki, úgy, mintha nem lenne holnap, vagy inkább fontoljam meg minden lépésem és építsem fel a következő napom, hónapom, évem, jövőm?
Igazság szerint én mindig is szerettem úgy gondolni magamra mint egy spontán embere, de ezen a nyáron rá kellett, hogy jöjjek, hogy sokkal jobban szeretem ha előre tudok a dolgokról, ha fel vagyok készülve és már egy a, b és c tervel vagyok felszerelkezve ha esetleg valami balul sülne el, főleg ha számomra ismeretlen terepen járok. Sokszor pedig ezért magamat szidtam, hogy hogy lehetek ennyire unalmasan megfontolt, magamnak emeltem akadályokat azzal, hogy sokszor nem tudtam ellazulni, nem tudtam a pillanatnak élni, mert túlságosan azzal voltam elfoglalva, hogy "mi van ha valami rosszul sül el"? Mi van ha ezt meg fogom bánni? Ezt volt az egyik legnagyobb félelmem. Semmit nem akartam megbánni, nem akartam, hogy megbánjak valamit amit tettem, de attól még jobban rettegtem, hogy azt bánom meg, hogy valamit nem tettem meg, amikor lehetőségem nyílt rá, és hagytam, hogy a félelmem, a gátlásaim győzzenek. Inkább akartam hibázni, mintsem, hogy azzal a gondolattal ébredjek, hogy "mi lett volna ha...". Ilyenkor pedig mindig felötlött bennem, hogy basszus, ahelyett, hogy cselekednék, itt ülök és magamat emésztem a hülye kifogásaimmal és rémképeimmel.
Egyszerűen csak az a fontos, hogy ismerd magad. Tudd, hogy mi az amit még megtudnál bocsátani önmagadnak. Ha tudod, hogyha megeszed a tortát, attól még ugyanúgy folytatni fogod a diétád, és nem fogsz magadban csalódni akkor edd meg! Ha következő nap nem fogod kínosan érezni miatta magad, vagy nem fogod "meg nem történtnek" kívánni azt a randit akkor adj egy esélyt a dolognak. És igen, ha úgy érzed betelt a pohár és már nem lehet rosszabb akkor nyugodtan küld el melegebb éghajlatra a főnököd.
Tisztában kell lenned a céljaiddal, a tetteid súlyával és következményeivel és akkor simán élhetsz úgy a pillanatnak, hogy a közben nem rombolod napról napra le azt amit eddig felépítettél

A következő amit sokszor hallunk az az, hogy; Tölts hasznosan az időd!
Olvass egy jó könyvet, találkozz a barátaiddal, szeresd önmagad, járt el jógázni! Na ki hallotta már ezt a csodás tanácsot és a megannyi tippet, hogy hogyan is tölts az idődet?
Ez mind szép és jó, de kérdem én; miért kell úgy beállítani mintha az életben csak a boldog percek számítanának? Mintha a többit csak félre lehetne söpörni. Most lehet, hogy klisés leszek, de eső nélkül nincsenek virágok. Sötétség nélkül nem lenne különbség a nappalokban. A szomorú, elkeseredett, megtört, elmélkedő és magányos perceink nélkül pedig nem lenne a  hasznosan töltött idő annyira megbecsült.
Nem szeretem amikor valaki úgy tesz mintha csak az számítana amikor az ember lánya boldog, mintha ezzel a szőnyeg alá lehetne söpörni mindazt amit előtte átélt. "Most boldog, csak ez számít." De ez nem igaz. Mert a "most" soha nem tart örökké és nem is várhatjuk el, hogy az élet minden percét boldogan töltsük, és szerintem ez az amit rosszul rögzítettek sokunkban. Attól mert még egy egész napot sírva töltöttünk az ágyunkban nem lesz az az idő haszontalan, ha segít, hogy a következő nap viszont, kisírt szemekkel, de újult erővel vágj neki a következőnek. Egy hét amit motiváció nélkül csinálsz végig nem lesz kidobott idő ha utána rájössz, hogy mit csinálsz rosszul és min kell változtatnod. Ha több hónapon keresztül saját magaddal kellett harcot vívnod, mert nem szeretted önmagad, a tested, az arcod, azt amilyen van és azt amilyennek a többiek látnak és úgy érezted, hogy minden percedet csalódottság és fájdalom járta át, akkor sem volt időpocsékolás, ha a végén a tükörbe tudtál nézni és azt mondani, hogy "Elég. Elég az önutálatból. Mától elkezdek edzeni, elfogadni a hibáimat, felfedezni a szépet magamban, megválogatni a barátaimat és csak arra hallgatni akit a jó szándék vezérel."  Ha évekig voltál olyan barátja aki igazából nem támogatott és nem volt veled őszinte, vagy egy olyan párkapcsolatban voltál ami nem tett boldoggá akkor se gondold azt, hogy ez időpazarlás volt. Mert ezáltal már tudod, hogy ki az akiben nem bízhatsz, és ki az akire soha többet egy percet se akarsz szánni az életből.
Minden másodperc, óra, nap és év számít, hiába telt el rosszul, hiába voltál a földön, mindig az számít, hogy a végén fel tudtál állni. Pont ezért ne úgy gondolj vissza a múltad rossz időszakaira mint egy időpazarlásra, mint pillanatokra, hónapokra akár évekre amit nem "hasznosan" töltöttél, mert soha nem szabad elfelejtened, hogy ahhoz, ahol most tartasz, ahhoz, hogy boldogan élj azok a fájdalmas percek is kellettek.
Ha pedig most érzed azt, hogy az idő csak telik-telik, te pedig csak sodródsz az árral, vagy egyenesen fulladozol, akkor se gondold azt, hogy időpazarlás. Az önsajnáltatás és a kifogások keresése? Na az, az időpazarlás, de egy átsírt éjszaka, egy rossz döntés, veszekedés,  önmagaddal vívott harcok soha nem azok, mert sokszor a legrosszabb időszakunkban ismerjük fel, hogy mi is ami a boldogságunkhoz hiányzik.
Az elmúlt időt soha nem kaphatod vissza, ezért pedig csináld azt amit szeretsz, legyél olyanokkal akik boldoggá tesznek, de nem kell úgy tenni mintha az élet csupa rózsaszín és virágmintás lenne, hiszen a legkeményebb időszakban tanuljunk meg, hogy kik is vagyunk valójában.
Úgyhogy gyere 2019. Nem félek tőled, se a kudarcoktól, a fájdalomtól, kedvetlenségtől, semmitől, mert tudom, hogyha ezeket legyőzőm akkor vár a boldogság, büszkeség és a győzelem, akárcsak rátok. Köszönöm, hogy velem voltatok 2018-ban, remélem 2019-ben is velem tartotok.